Videó: hatalmas emlékművet építenek az Egyesült Királyságban megválaszolt imák történeteivel
Videó: hatalmas emlékművet építenek az Egyesült Királyságban megválaszolt imák történeteivel

Youtube/Eternal Wall of Answered Prayer

2023. 06. 22.
A megválaszolt imák fala egymillió interaktív építőelemből fog állni, amelyek mindegyikén egy-egy történetet lehet majd olvasni arról, hogy Isten hogyan válaszolt az emberek imáira.

A projekt vezetői arra kérik az embereket, hogy küldjék be a bizonyságaikat, hogy azok majd megjelenhessenek az alkotáson és az applikációban, amely hozzá készül.

Richard Gamble, az emlékmű megálmodója 19 éven át szeretett volna olyan építmény alkotni, amely arra emlékezteti az embereket, hogy Isten meghallgatja az imákat

Az 50 méter magas, Birminghamben készülő emlékműnek minden egyes alkotóelemén olvasható lesz egy-egy történet, amelyből bátorítást nyerhetnek a látogatók.

A szabad szemmel már nem elolvasható építőelemeken lévő történeteket az érdeklődők majd egy applikációban tudják megnézni.

“Az ide látogató emberek majd az akár több kilométeres távolságban lévő alkotóelemek irányába tartják a telefonjukat, és a készülékükön meg fognak jelenni a reménység történetei”

- mondta Gamble.

A tervezési szakasz közel két évtizedig tartott, az engedélyek is megvannak az építkezéshez, de az emlékmű csak 2026-ra fog elkészülni.

(CBN News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!