Varga Mihály bejelentette, mikor érkezik az uniós pénzek első része
Egy 920 millió eurós összeg
Varga Mihály bejelentette, mikor érkezik az uniós pénzek első része

Forrás: Facebook/Varga Mihály

2023. 12. 08.
Varga Mihály pénzügyminiszter Facebookon bejelentette, hogy hamarosan sor kerül a várva várt uniós támogatások folyósítására.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

„Jó hírrel tudok szolgálni Brüsszelből. A Pénzügyminiszterek Tanácsának mai ülése elfogadta és jóváhagyta Magyarország helyreállítási programját, annak módosítását. Ezzel az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy Magyarország hozzájusson a neki szükséges támogatásokhoz” – fogalmazott Varga.

Hozzátette, hogy az 5,8 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatás kiegészül egy további 700 millió eurós vissza nem térítendő támogatással és egy 3,9 milliárdos hitelkerettel, és ez mind azt a célt szolgálja, hogy Magyarország a zöld átállás nyertese legyen.

„A kormány támogatja ezt a programot. Mindez azt is jelenti, hogy januárban az első előleghez hozzá tudunk jutni, ez 920 millió eurót jelent, átszámítva mintegy 380 milliárd forintot”

– mondta, és kiemelte, a jó hír tehát, hogy az akadályok elhárultával Magyarország elkezdheti annak a programnak a végrehajtását, ami a zöld átállást jelenti.

(Facebook / Hetek)

Előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!