Választási ígéret: adót vetne ki a gazdagokra Biden
Az elnök szerint igazságtalan a mostani rendszer
Választási ígéret: adót vetne ki a gazdagokra Biden

Forrás: Youtube/CBS Evening News

2023. 06. 19.
Eljött az ideje annak, hogy a gazdagok is kivegyék részüket a méltányos adózásból - mondta Joe Biden Philadelphiában, az elnöki választási kampányának első állomásán.

A hivatalban lévő elnök egy szakszervezetek által szervezett nagygyűléssel kezdte meg 2024-es választási kampányának első nagygyűlését, szinte napra pontosan két hónappal azt követően, hogy egy videóban bejelentette újraindulási szándékát a fehér házi pozícióért.

Biden a mintegy ezer fős, szakszervezeti tagokból álló tömeg előtt arról beszél, hogy az elnöksége eddig eltelt időszakában munkahelyeket teremtett és felemelte a középosztályt, de úgy vélte, hogy eljött az ideje annak, hogy a vagyonosok "megfizessék méltányos részüket" adók formájában.

A demokrata párti elnök megválasztása esetén a következő ciklusában a nagyvállalatokat és a gazdag magánszemélyeket is megadóztatná jogszabályi változtatásokkal, mert szerinte igazságtalan a mostani rendszer.

„Kevesebb adót fizetnek [a gazdagok], mint a tanárok vagy a tűzoltók”

- mondta Biden.

Intézkedései közül kiemelte a klímaváltozás elleni fellépést, az adózást és egészségügyi ellátást érintő jogszabályokat, és arra figyelmeztette az egybegyűlteket, hogy a republikánusok „el akarják venni a munkahelyeiket és a jövőjüket”.

A beszédében nem említette név szerint a republikánus kihívóit, köztük elődjét, Donald Trumpot sem, de azt megjegyezte, hogy a republikánusok egy része mindent ellenez, amit ő elnökként tesz.

A kampánynyitó helyszínének megválasztása utal arra, hogy az elnök sikeresnek bizonyult: 2020-as választási kampányának központja Philadelphiában volt, valamint akkori első kampánygyűlését szintén Pennsylvania államban, Pittsburghben tartotta szakszervezeti tagok előtt.

A napokban az Egyesült Államok nagy szakszervezetei közül a Tanárok Amerikai Szövetsége (AFT), a városi, megyei és állami alkalmazottakat tömörítő szakszervezet (AFSCME), és ernyőszervezetük, a legnagyobb amerikai munkavállalói érdekképviseleti szövetség (AFL-CIO hivatalosan is bejelentette, hogy Bident támogatja a 2024-es elnökválasztáson.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!