Trump volt tanácsadója szerint Orbán Viktor hozzáállása a háborúhoz „gusztustalan”
Gorka Sebestyén szerint fegyvereket kellene szállítani Ukrajnának
Trump volt tanácsadója szerint Orbán Viktor hozzáállása a háborúhoz „gusztustalan”

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 08. 16.
Nagyinterjút adott a Válasz Online-nak Gorka Sebestyén, Donald Trump volt amerikai elnök egykori magyar származású tanácsadója.

Az elemző szerint ténykérdés, hogyha Trump lenne az elnök, akkor az ukrajnai háború nem törhetett volna ki. Ezt azzal magyarázza, hogy amíg George W. Bush volt hatalmon, akkor rohanta le Oroszország Grúziát. Amikor Obama, akkor pedig a Krímet kaparintotta meg Putyin. Most, hogy Biden, szerinte idióta politikát folytat, Oroszország ismét megtámadta Ukrajnát.

Gorka elmondása szerint 2008 óta csak akkor nem indított támadást Moszkva a szomszédai ellen, amikor Trump volt az elnök, mert szerinte Putyin egyszerűen fél a volt amerikai elnöktől. Az orosz elnököt egyébként az interjúban „hidegvérű gyilkosnak” titulálta, aki szerinte tisztában van azzal, hogy milyen következményekkel járna, ha bevetné a nukleáris fegyvereit.

A jelenleg műsorvezetőként tevékenykedő Gorka elmondta a véleményét a magyar kormány, és konkrétan Orbán Viktor háborús álláspontjáról is. Szerinte a magyar miniszterelnök hozzáállása „gusztustalan”, az nem más mint „erkölcsi korrupció, melyet a marxista elvek okoztak Magyarország lelkében.”

Gorka hangsúlyozza, a rothadás mélysége magyarázza részben azt, hogy miért él most amerikaiként az Egyesült Államokban. Szerinte a konzervatív oldal olyan korrupttá vált, mint az egykori kommunista MSZMP, példaként pedig Mészáros Lőrincet hozta fel.

(Válasz Online)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!