Trump szerint Zelenszkij szélhámos, más vezető kell

Az amerikai elnök kíméletlenül bírálta az ukrán elnököt
Trump szerint Zelenszkij szélhámos, más vezető kell

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

Donald Trump úgy tűnik, megküldte Volodimir Zelenszkijnek a selyemzsinórt. Közben az ukrán elnököt továbbra is díszvendégnek hívják a brüsszeli csúcstalálkozóra és a hírek szerint Magyar Péter is meginvitálta Budapestre az október 23-ai évfordulós ünnepségre Zelenszkijt, egyik fő európai háborús támogatójával, Emmanuel Macron francia elnökkel együtt.

Kérdés azonban, meddig maradhat Volodimir Zelenszkij a helyén. Trump most a Newsmaxnak adott interjúban kíméletlenül nekiesett az ukrán elnöknek, akit az egyik leghírhedtebb amerikai szélhámoshoz, az utazó cirkuszáról ismert P. T. Barnumhoz hasonlított, aki a támogatóitól kapott pénzt egyszerűen eltűntette. Trump szerint Zelenszkij tönkretette Ukrajnát, a kapott milliárdok nagy részét ő és a rezsimje elsikkasztotta, a fegyverek és felszerelések sem mind a frontra, hanem részbe a feketepiacra kerültek. Az amerikai elnök azt is leszögezte, hogy a békemegállapodást Putyinnal már nem Zelenszkij fogja megkötni.

Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas

Mint arról beszámoltunk, az elmúlt hetekben Trump már többször bírálta Zelenszkijt, aki helyett szerinte az ukránoknak ideje lenne új vezetőt keresni, de ennyire egyértelműen nem fogalmazta meg azt, hogy a maga részéről leszámolt azzal a próbálkozással, hogy tárgyalóasztalhoz ültesse Vlagyimir Putyinnal. Bár Zelenszkij az elnök bírálat nyomán gyorsan bejelentette, hogy akár 60 napon belül kész választásokat tartani, persze hozzátette, hogy csak abban az esetben, ha ehhez Putyin vállalja a teljes körű tűzszünetet.

Ez nem hatotta meg Trumpot, aki úgy véli, hogy az ukrán elnök személyes okokból sem képes a háború lezárására, annyira gyűlöli egymást a két vezető.

Trump egy nagyon meglepő kijelentést is tett az orosz-ukrán háborúról. Szerinte ugyanis ennek nagyon gyorsan, akár egy nap alatt véget kellett volna érnie. És most nem arra azt elhíresült kampányígéretére gondolt, miszerint ő 24 óra alatt véget tud majd vetni a háborúnak, ami, mint tudjuk a beiktatása óta elmúlt több mint másfél évben egyáltalán nem történt meg. Trump most azt mondta, hogy a 2022. február 24-én megindult orosz támadásnak el kellett volna érnie Kijevet, de ez az egyik tábornok fatális baklövése miatt meghiúsult.

Az amerikai elnök most hangosan elgondolkodott azon, vajon nem lett volna jobb, ha mégis sikerült a villámháború.

Donald Trump Zelenszkijt ostorozását, akit az amerikai történelem egyik leghírhedtebb szélhámosához, P. T. Barnumhoz hasonlította, aki számolatlanul gyűjtött támogatásokat különböző hangzatos célokra, ám a kapott pénzt egyszerűen eltűntette.

Trump azt is kifogásolta, hogy kifejezett kérése ellenére Zelenszkij továbbra is szándékosan az orosz dízelfinomítókat löveti, amivel szerinte csak a világpiaci olajárakat emeli.

Meglátjuk tehát, hogy Donald Trump kategorikus elutasítása nyomán meddig maradhat Zelenszkij partner a háborút támogató európai vezetők számára. És az is kérdés, hogy az ukrán elnök budapesti díszmeghívása milyen visszhangot vált ki Washingtonban. Ez utóbbi vélhetően megtudjuk majd abból, milyen szinten képviselteti magát a Trump adminisztráció a forradalom 70. évfordulós ünnepségein.

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!