Trump szerint Putyin sohasem támadta volna meg Ukrajnát, ha Biden nem provokálja
Trump szerint Putyin sohasem támadta volna meg Ukrajnát, ha Biden nem provokálja

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 01. 10.
Donald Trump volt elnök ismét megszólalt az orosz-ukrán háború kapcsán s ezúttal arról beszélt, hogy szerinte Joe Biden felelős azért, hogy Vlagyimir Putyin tavaly februárban megtámadta Ukrajnát. Erről szombat este floridai birtokán nyilatkozott a politikus.

„Itt van ez az ember, akinek teljesen elment az esze (…), ez a fickó az, aki helyettünk tárgyal. Emberünk (sikeresen) meggyőzte Putyint, hogy vonuljon be Ukrajnába. Ha megnézzük, milyen pszichológiát is alkalmazott – nos, ennek pont az ellenkezője (valósult meg)” - mondta Trump Biden tavaly januári nyilatkozatáról, amelyben Putyin esetleges ukrajnai terjeszkedésére „kisebb behatolásként” utalt.

Biden – még mielőtt Putyin megtámadta volna Ukrajnát – úgy nyilatkozott a szóban forgó beszédében, hogy „Ha megtámadja (Ukrajnát), láthatjuk majd, ahogy Oroszországot felelősségre vonják. Ez tehát azon múlik, hogyan cselekszik. Az egyik lehetőség az, hogy csak egy kisebb behatolásra kerül sor, és a végén azon kell majd vitatkoznunk, mit tegyünk és mit ne (…).” – hangzott el a kijelentés.

 „Emlékeznek, amikor Biden arról beszélt, hogy elfoglalhatják Ukrajna néhány kis részét" - mondta Trump a „kisebb behatolás”-ra utalva.

„Éppen ezt akarta hallani Putyin – hogy nem lenne probléma, ha elfoglalják Ukrajna egyes részeit.”

Trump leszögezte, hogy szerinte „Putyin soha nem hatolt volna be” Ukrajnába, ha Biden előbbi szavai nem hangoznak el, és azt is megjegyezte, hogy az amerikai elnök végig „tisztában volt a következményekkel”.

(ThePostMillennial / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!