Trump október 7-ről: „Ne hagyjuk, hogy megismétlődjön”
A volt elnök több megemlékező rendezvényen is részt vett
Trump október 7-ről: „Ne hagyjuk, hogy megismétlődjön”

YT/Skynews

Donald Trump régóta hangoztatja, hogy amennyiben ő lett volna az elnök, a véres október 7-i támadások nem történhettek volna meg, és ennek szellemében a terrorcselekmények egyéves évfordulóját is nagyon komolyan vette.

New Yorkban ellátogatott Menachem Mendel Schneerson rabbi sírjához. Elmondott egy rövid imát, majd a régi judaista szokást követve egy követ helyezett el a lubavicsi Rebbe síremlékén. A megemlékezést követően találkozott a Chábád mozgalom képviselőivel, többek között Levi Shemtovval, de jelen volt az eseményen Ben Shapiro, a Daily Wire hírportál alapítója is, aki maga is sok szállal kötődik a mozgalomhoz.

Trump ezt követően Floridába utazott, ahol egy másik október 7-ével kapcsolatos rendezvényen vett részt. Az elnök kifejezte, hogy a támadásnak az egész világot a zsidó nép és a zsidó szülőföld támogatására kellett volna, hogy indítsa, ehelyett zsidóellenes gyűlölet szabadult el, ami behatolt az iskolákba, a médiába, és különösen a Demokrata Pártba.

„A Republikánus Pártot azonban nem fertőzte meg ez a borzalmas kór, és remélhetőleg nem is fogja. Amíg én irányítok, egész biztosan nem fogja, ezt megmondhatom maguknak”

– fogadkozott Trump. Habár szavai minden bizonnyal őszinték, számos furcsa jelenség tapasztalható már a republikánusokhoz kötődő médiaszemélyiségek között is, elég csak Tucker Carlson közelmúltbeli botrányt kavaró holokauszttagadást is tartalmazó interjújára, vagy Candace Owens antiszemita kirohanásaira gondolni.

Az eseményen számos republikánus politikus is részt vett, valamint három holocausttúlélő, akiknek a segítségével 1200 gyertyát gyújtottak meg a tavalyi támadásokban életüket vesztett izraeliek emlékére.

Trump az esemény komolyságára tekintettel tartózkodott attól, hogy politikai ellenfelét, Kamala Harrist közvetlenül támadja, ugyanakkor megígérte hallgatóságának:

„Nem fogjuk megengedni, hogy október 7-e szörnyűségei megismétlődjenek!”.

Trump egyébként nincs könnyű helyzetben a zsidó szavazókat tekintve. Egy szeptemberi felmérés szerint az amerikai zsidóság 72 százaléka Harrist támogatja, még a Biden-kormány nem túl népszerű Izrael-politikája sem tántorította el őket a Demokrata Párt támogatásától. A felmérés szerint ennek az az oka, hogy

a zsidó szavazók számára legfontosabb három téma a demokrácia jövője, az abortusz és a gazdaság: Izrael témája a megkérdezett 11 közül mindössze a kilencedik lett.

Trump zsidó szavazóinak többsége az ortodoxok közül kerül ki: köreikben a volt elnök 83 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Ezért nem véletlen, hogy Trump október 7-i megemlékezésében ilyen fontos szerephez jutott a Chábád mozgalom. A lubavicsi Rebbe személye azért is jelentős, mert egyes információk szerint Netanjahu politikai pályafutásában is döntő szerepet játszott: előre jelezte a fiatal politikusnak, hogy miniszterelnök lesz, és támogatta, sőt felszólította, hogy tegyen meg mindent azért, hogy felgyorsíthassa a Messiás eljövetelét.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!