Továbbra sem térdel le minden pilóta a BLM-nek, hiába erősködik Hamilton 
A Forma-1 címvédője egyenként győzködi társait: minden futam előtt hajtsanak térdet
Továbbra sem térdel le minden pilóta a BLM-nek, hiába erősködik Hamilton 

Forrás: Youtube/Formula 1

2020. 07. 21.
Lewis Hamilton, a Forma-1 címvédő pilótája továbbra is azért harcol, hogy az összes versenyző társával együtt térdeljen a futamok előtt. Bár elmondása szerint nem zavarja, ha valaki nem követi a sajátos BLM-támogató gesztust, az első két nagydíj után mégis személyesen, egyenként elbeszélgetett azokkal a pilótákkal, akik állva maradtak. 

Az idei első futamnál hatan, a másodiknál négyen maradtak állva a versenyzők közül.

Pilótatársai közül többen úgy érzik, eleget tettek a rasszizmus elleni fellépésnek azzal, hogy „End Racism” feliratú pólót öltöttek, és molinót is kihelyeztek a futamok helyszínére, Hamilton azonban úgy tűnik, nem nyugszik addig, amíg rá nem veszi minden társát arra, kövessék példáját, és minden egyes meccs előtt „tessenek letérdelni”.

Egyenként elbeszélgetett hát azokkal a pilótákkal, akik 2020 első két futama során nem hajtottak térdet: Carlos Sainzzal, Kimi Raikkonennel, Max Verstappennel, Charles Leclerc-kel, Daniil Kvyattal és társaikkal.

,,Valamiért nem volt tervben hogy újra letérdelünk, de az eligazításon és az az után következő Zoom-beszélgetésen megvitattuk a kérdést. Én kijelentettem, hogy folytatni fogom…

Elbeszélgettem egyenként azokkal négyszemközt, akik úgy döntöttek, állva maradnak. Szerintem közelebb fogunk kerülni egymáshoz… és idővel egyre többet beszélgetünk majd a dologról. Remélem, hogy egy ponton mind együtt, megértve a dolog jelentőségét, letérdelünk majd." 

 

- magyarázta a brit pilóta. 

sainz
Carlos Sainz, Forrás: Youtube/Formula 1

Carlos Sainz madridi versenyző azonban egy videokonferencián a spanyol sajtónak világossá tette, nem tűri a nyomásgyakorlást, és nem fog letérdelni sem Hamilton, sem más kedvéért, hiszen szabad ember akar maradni.

Az "End Racism" pólót még felvette, de ennél többre nem volt hajlandó.

,,Úgy gondolom, hogy Lewis jelenleg a ,Black Lives Matter mozgalom, és a rasszizmus elleni mozgalom egyik legaktívabb sportolója, és embere. Ez pozitív irányba vezetett minket, hogy kicsit jobban rámutassunk és tudatosítsuk az emberekben a rasszizmus problémáit, amely a világon jelenleg is létezik."

-  kommentálta a spanyol.

 ,,Én is antirasszista vagyok, ahogy a többi pilótatársam is, de független személynek tartom magam, és soha sem engedtem semmiféle nyomásnak. Úgy gondolom azzal, hogy felvettem az ,,End Racism"- feliratú pólót, megtettem, amit meg akartam tenni.

Ahhoz nincs kedvem, hogy le is térdeljek, úgyhogy nem is fogok így tenni. Nincs olyan ember vagy körülmény, ami rávehetne az ellenkezőjére. Szerintem az összes társam egységet mutatott azzal, hogy felöltöttük a pólót, és beálltunk az End Racism felirat mögé." 

 

- tette hozzá Sainz. 

Egyébként a hétvégén megtartott Magyar nagydíjon sem sikerült Hamilton ,,álma". 

A futamgyőztes kritizálta társai hozzáállását, illetve a szervezést is bírálta, hogy elkapkodták az egészet, és sokkal komolyabb szervezésre lenne szükség, mondta a Sky Sportnak. 

A ,,Száguldó cirkusz " két hét múlva Silverstone-ban lép majd fel. A kérdés viszont marad: vajon csillapodnak addigra az indulatok, és sikerül újra a versenyre koncentrálni?

(Juniper Sports)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!