Ez egy véleménycikk.

A kereszténységet illető sértéseken nincs mit csodálkoznunk: Tóta W. harcos vulgárateistaként régóta a foximaxit frissen elvégzett hajdani falusi párttitkárok színvonalán üti-vágja az általa mélyen megvetett istenhívőket. Ez még csak a marxista filozófia nyomora.

Ami Tóta W. szitokáradatában új mélység, hogy olyan kereszténybe vágja bele véres tollát, aki a hite miatt börtönnel néz szembe.

Tatár György filozófus nagyon helyesen hívja fel a szerző figyelmét a poszthoz fűzött megjegyzésében arra, hogy Räsänen „egyháztagként a saját egyházát kritizálta. Nem mást. Ehhez pedig joga van. Pont annyi joga van, mint a szerzőnek Pál kritizálásához. Nem több, és nem kevesebb.”

Senki nem várja el Tóta W-től azt, hogy bármiben is egyetértsen a keresztény politikussal.

Amikor azonban női mívoltában gyalázza félrészeg kocsmai tahóságokkal Räsänent, akkor nem csak mentálisan, de morálisan is trágya közé keveri magát.

Az áldozat dehumanizálása, a hatalom által fenyegetett személy verbális kiszolgáltatása az alpári tömegnek, az együttérzés természetes ösztönének az eltiprása rosszabb a sértegetésnél is.

Ahogy a Nürnberg című filmben a náci bűnösöket vizsgáló pszichiáter mondja: „Egyszer azt mondtam, hogy a gonosz lényegét keresem. Azt hiszem, közel jutottam hozzá. A beleérzés hiánya, ez az egyetlen közös jellemvonás a vádlottakban. A teljes képtelenség egy másik sors átérzésére. A gonosz szerintem az együttérzés teljes hiánya.”

Ez pedig már Tóta W. nyomora.