Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy az exobolygójelölt égitest egy röntgen bináris körül kering, mely egy „normál” csillagból, valamint egy összeomlott csillagból, vagyis fekete lyukból áll. Az égitest ezektől számított távolsága megközelítőleg megegyezik az Uránusz és a Nap közti távolsággal.
A felfedezés egészen új távlatokat nyithat az exobolygók, vagyis a Naprendszerünkön kívül található, idegen csillagok körül keringő bolygók kutatásaiban, hiszen ekkora távolságban soha korábban nem sikerült bolygót észlelnünk.
Jóllehet eddig is közel 5000 exobolygóra sikerült rábukkannia a kutatóknak, ezek mindegyike a Tejútrendszerben található.
Néhány ezek közül pedig 3000 fényévnél is távolabb található a Földtől, de egyikük sem vetekedhet ezzel a frissen felfedezett objektummal.
A Messier 51 (M51) spirálgalaxisban elhelyezkedő exobolygó – melyet jellegzetes alakja miatt Örvény-galaxisnak is neveznek – körülbelül 28m fényév távolságban lehet tőlünk.
Dr. Rosanne Di Stefano, a Harvard és Smithsonian Asztrofizikai Központjának munkatársa, a mostani kutatás vezetője úgy nyilatkozott, hogy „Az 1750-es évek óta azt feltételezik, hogy azok a halvány távoli csillagködök, melyeket ma galaxisoknak hívunk, egymástól elszigetelt univerzumok: nagy, a gravitáció által egybekötött csillagpopulációk, amelyek hasonlítanak otthonunkhoz, a Tejúthoz.
A mostani exobolygójelölt felfedezése (…) lehetővé teszi számunkra, hogy első ízben nyerjünk bepillantást a bolygórendszerek külső populációiba,
kiterjesztve ezzel a bolygókutatások hatókörét az eddiginél nagyjából 10 000-szer nagyobb távolságokra is.”
Di Stefano és munkatársai a NASA Chandra űrtávcsővének segítségével bukkantak rá a bolygó: a röntgensugarak fényerejének jellegzetes elhajlása után kutattak, melyet egy bolygó röntgen bináris előtti áthaladása okozott.
Ezek a világító rendszerek jellemzően egy neutroncsillagot vagy fekete lyukat hordoznak magukban, amelyek gázt vonzanak magukhoz egy közel keringő kísérőcsillagból – jelen esetben egy olyan csillagból, amelynek tömege körülbelül 20-szor akkora, mint a Napé. A neutroncsillag vagy fekete lyuk közelében lévő anyag pedig a folyamat során túlhevül, és a röntgensugarakat bocsát ki magából.
A kutatók által észlelt jel körülbelül három órán át tartott, majd a röntgenkibocsátás végül nullára csökkent. A rendelkezésre álló információk alapján Di Stefano és kollégái úgy becsülik, hogy az exobolygójelölt nagyjából akkora lehet, mint a Szaturnusz.
Számításaik szerint a bolygó neutroncsillag vagy fekete lyuk körüli keringése a Szaturnusz és a Nap közötti távolságnak körülbelül a kétszerese. Ez nagyjából megegyezik az Uránusz pályájával.
A kutatás teljes terjedelemben elérhető a Chandra űrtávcső hivatalos honlapján.
Legyen bármilyen izgalmas is a felfedezés, egyelőre több adatra van szüksége a tudósoknak annak igazolására, hogy az objektum valóban egy extragalaktikus exobolygó. Az egyik kihívást pedig éppen az jelenti, hogy nagy pályája miatt
körülbelül 70 évig nem fog az objektum elhaladni a röntgen távcső előtt.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a jövőben ne bukkanhatnának a kutatók a világegyetem másik szegletében egy hasonló távolságban, vagy annál is messzebb keringő exobolygóra.
(Guardian/Hetek)
hetilap
hetilap
