Szlovákia választott: Robert Fico pártja nyerte az előre hozott parlamenti választásokat
68,5 százalékos részvétel mellett
Szlovákia választott: Robert Fico pártja nyerte az előre hozott parlamenti választásokat

Forrás: Shutterstock/Jdrw25

2023. 10. 02.
Robert Fico pártja, az Irány (Smer-SD) nyerte a szombaton tartott előre hozott szlovákiai parlamenti választásokat. Ficoék a leadott szavazatok 22,9 százalékát szerezték meg, ami 42 mandátumot jelent a 150 fős pozsonyi törvényhozásban. Az új összetételű parlamentnek 30 napon belül kell összeülnie.

Zuzana Caputová államfő a közösségi médiában bejelentette, hogy hétfőn az Iránynak ad kormányalakítási megbízást. A választások hivatalos végeredménye szerint összesen 7 párt jut be az új pozsonyi törvényhozásba:

  • Második helyen a Michal Simecka által vezetett, eddig parlamenten kívüli, liberális Progresszív Szlovákia (PS) végzett 17,9 százalékos eredménnyel (32 parlamenti mandátum),
  • a harmadik helyet pedig az Irányból kilépett Peter Pellegrini volt miniszterelnök vezette Hang (Hlas-SD) szerezte meg 14,7 százalékos eredménnyel, ami 27 parlamenti képviselői helyet jelent.

A választási részvételi arány a hivatalos végeredmény szerint országosan 68,5 százalékos volt, ami a legmagasabb adat az utóbbi időszak parlamenti választásain.

Mit mond Fico?

A választások hivatalos végeredményeire reagálva az Irány elnöke, Robert Fico azokat "nagyon jóknak" nevezte, és kijelentette: ha megbízatást kapnak a kormányalakításra, elkezdik az egyeztetéseket a többi párttal, s ezek során prioritás lesz számukra a V4 működőképessége és az, hogy stabil, négy éven át működő kormányt tudjanak alakítani.

A magyar párt az eddigi legtöbb voksot kapta

A felvidéki magyar párt, a Szövetség a szavazatok 4,3 százalékát szerezte meg.

A Szövetség elnöke, Forró Krisztián közösségi oldalán úgy reagált: bár történelmileg a legtöbb voksot kapták, ez mégsem volt elég a bejutáshoz, mert a magyarok lakta járásokban alacsonyabb volt a részvételi arány, mint az északi járásokban.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!