Szijjártó: újabb két kínai akkumulátorgyár fog épülni Magyarországon
Szijjártó: újabb két kínai akkumulátorgyár fog épülni Magyarországon

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

2023. 07. 03.
A külgazdasági és külügyminiszter a kínai Tiencsinben rendezett Világgazdasági Fórumon készült, CNBC-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy Magyarország idén megduplázhatja a külföldi közvetlen tőkebefektetést tavalyhoz képest, így az elérheti a 13 milliárd eurót.

A kínai kapcsolatok megszakítása öngyilkosság lenne az európai gazdaság részéről – mondta Szijjártó Péter. A politikus az álláspontját azzal indokolta, hogy 865 milliárd eurós kereskedelmi forgalom van Kína és az Európai Unió között éves szinten, vagyis ezt a kapcsolatot nem lehetne megszakítani az európai gazdaság tönkretétele nélkül.

Nem is beszélve a tényről, hogy Magyarország nem úgy tekint Kínára, mintha fenyegetés vagy kockázat lenne. Ha pedig nem tekintünk egy országra kockázatként, akkor nincs értelme kockázatcsökkentésről beszélni

- mondta Szijjártó.

A politikus hozzátette, hogy Magyarország úgy tekint Kínára, mint egy olyan országra, amellyel ha együttműködik, akkor sok előnye származhat belőle.

"Kína számunkra egy lehetőség, de szükségesség is egyszerre" - mondta a külügyi tárca vezetője.

Szijjártó Péter az európai gazdaság gerincének nevezve, az autóipart arra hívta fel a figyelmet, hogy egy új iparág születik az autóipar forradalmával. Elmondta, az európai autóipari vállalatok nagyon jó elektromos autókat tudnak gyártani, de akkumulátorokat nem tudnak előállítani, ezért a kínai és a nyugat-európai vállalatok együttműködése elengedhetetlen ahhoz, hogy az új európai ipar működőképes legyen.

A Magyarországra érkező kínai beruházásokról a külügyminiszter azt mondta, hogy a nagy kínai beruházások azért jönnek ide, mert a német autógyártók jelen vannak az országban.

"Tehát miközben a német külügyminiszter a kapcsolatok megszakításáról beszél, addig a német autógyártók vezetői rendszeresen felhívnak, hogy meggyőzzem a kínai beszállítókat, hogy jöjjenek Magyarországra"

- válaszolta a miniszter a CNBC riporterének.

Szijjártó szerint nagy a szakadék a politikai elképzelés és a valóság között, a kínai kapcsolatok megszakítása pedig megölné az európai gazdaságot, és nagyon káros lenne a német gazdaságra is.

A politikus szerint az vonzza az akkumulátorgyártókat, hogy Magyarország az egyetlen ország Kína és Németország mellett, ahol a három prémium német autógyártó jelen van.

A miniszter bejelentette azt is, hogy a CATL és az EVE Energy mellett Magyarország megegyezett két másik top 10-es kínai akkumulátorgyártóval is, amelyek hamarosan bejelentik beruházásaikat.

Ez azt jelenti, hogy idén Magyarország megduplázhatja a külföldi közvetlen tőkebefektetést tavalyhoz képest, mindezt úgy, hogy 2022 rekordév volt, amikor 6,5 milliárd eurónyi befektetés érkezett Magyarországra. Idén Magyarország eléri a 13 milliárd eurónyit a kínai akkumulátorgyárok miatt – tette hozzá Szijjártó.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!