Súlyos félreértés az ellenzék egyházpolitikájában: Hack Péter is megszólalt
Súlyos félreértés az ellenzék egyházpolitikájában: Hack Péter is megszólalt

Fotó: Hit Rádió

2022. 02. 03.
Az ellenzék egyházpolitikai kabinetjének vezetője volt a Hit Rádió vendége, ahol kritizálta a hatályos egyházügyi törvényt, és elmondta, hogy milyen változtatásokra készülnek, ha hatalomra kerülnek. Hack Péter a Facebookon reagált a beszélgetésre, szerinte az utóbbi időben több olyan nyilatkozat hangzott el, amely a hatályos törvény ismeretének hiányára, vagy annak félreértésére utal.

Lukácsi Katalin többek között arról beszélt a Hit Rádióban, hogy az ellenzék új egyházügyi törvényt készül alkotni – méghozzá az egyházak bevonásával. 

A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja szerint a hatályos törvényben az államhatalom elnyomja, a „politika szolgálóleányává” süllyeszti az egyházakat, rájuk erőszakolva a kormánypárt ideológiáját.

Szerinte a 2011-es egyházügyi törvény egy „büntető-jutalmazó” egyházfinanszírozást hozott létre, ahol, ha az adott egyház szembe megy a hatalommal, büntetésben részesül, ha pedig kiszolgálja, akkor korrumpálódik.

Lukácsi Katalin elmondta: az 1990/4-es rendszerváltáskori törvényt szeretnék alapnak használni egy kis korszerűsítéssel, de szellemiségében azt követve.

Hack Péter, az ELTE Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék tanszékvezetője a Facebookon reagált Lukácsi azon szavaira. Felidézte, hogy Lukácsi Katalin az interjú 32 perce körül arról beszél, hogy nem a kormánynak kellene az egyházi státuszról dönteni, hanem a bíróságnak.

Hack szerint az elhangzottak azt a látszatot keltik, hogy az ellenzék egyházpolitikai kabinetjének vezetője nem tudja, hogy jelenleg hatályos 2011. évi CCVI. törvény értelmében 

- a vallási egyesületeket (9/A-9/C. §), 

- a nyilvántartásba vett egyházakat (9/D. §), és 

- a bejegyzett egyházakat (9/E. §) a törvényi feltételek megvizsgálása után a Fővárosi Törvényszék, vagyis bíróság vesz nyilvántartásba. Ezekben a vallási közösségekben a tagok egyénileg és közösségben is szabadon gyakorolhatják a hitüket.

A jogászprofesszor hozzáteszi, hogy az egyetlen terület, ahol a mindenkori kormánynak szerepe lehet bevett egyházi kategória (9/G. §). 

„A kormánynak itt sincsen szabad keze, hanem csak a bíróság által bejegyzett egyházként elismert vallási közösségek közül köthet ’közösségi célok érdekében történő együttműködésről átfogó megállapodást’. Ez azonban nem vallásszabadsági kérdés, hanem két fél – a kormány és az adott vallási közösség – közötti szabad megállapodás kérdése” – szögezi le. 

Hack Péter szerint azért fontos ezt tisztázni, mert már több ellenzéki megszólalótól – és most az ellenzék szakpolitikusától is – olyan nyilatkozat hangzott el, amely a hatályos törvény ismeretének hiányára, vagy annak félreértésére utal.

„Különösen annak fényében, hogy több olyan EU tagállam van, ahol a magyar szabályozáshoz képest lényegesen szigorúbb feltételei vannak az egyházi státusz elnyerésének” – írja. 

(Hetek / Hit Rádió / Facebook)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!