Husz János 1369 környékén születhetett Huszinec városában, földművelő családban. Valószínű, hogy Huszinec környékén járta ki első iskoláit, majd a prágai egyetemre ment tanulni. 1393-ban lett az artes fakultás (lényegében a mai bölcsészkar) baccalaureusa, 1394-ben pedig a teológia baccalaureusa lett. Két évvel később, 1396-ban lett az artes magisztere lett, újabb két év múlva pedig már az egyetemen tanított professzorként. Az 1400-as évek elején felgyorsult az előrejutása, 1400-ban belépett a papi rendbe, 1401-ben az artes fakultás dékánja lett, 1402-ben pedig két megtiszteltetés is érte, ugyanis egyrészt kinevezték a prágai egyetem rektorává (1403-ig tölti be ezt a tisztet), másrészt elnyerte a prágai Betlehem-kápolna prédikátori tisztségét, ami azért is volt különleges, mert ezen kápolnát külön azért hozták létre, hogy cseh nyelven szólhasson a prédikáció.

Az 1400-as évek elején kezdett el megismerkedni John Wyclif tanításaival (ő a XIV. században lépett fel az egyházi reformért Angliában, tanai az 1381-es angol-cseh dinasztikus házasság okán eljutottak Csehországba is, mivel több cseh eljutott az Oxfordi Egyetemre, ahol maga Wyclif is tanított korábban és megismerkedtek tanaival, műveivel), és ezek hatására

maga is elkezdte látni a római katolikus egyházban megfigyelhető visszásságokat: az egyházi tisztségek pénzen való megvásárlását (szimónia) valamint az egyházi vagyon felhalmozását és a harácsolást.

Prédikációiban fel is szólalt ezek ellen, és a prágai érsek, Zbyněk Zajíc kezdetben támogatta is Husz Jánost és társait, például egy wilsnaki ereklyével (Krisztus vére-ereklye) kapcsolatban amikor Husz egy vizsgálóbizottság élén kiderítette, hogy

az ereklye egy egyszerű népámítás, az érsek megtiltotta az ereklye látogatását és azt is elrendelte, hogy ilyen „csodatevő” helyek sehol se legyenek Csehországban.

Husz emellett bejáratos volt a cseh udvarba, ugyanis a cseh király, IV. Vencel feleségének, Zsófiának volt a gyóntatója. 1407-től kezdve azonban Husz viszonya egyre inkább megromlott az érsekkel, ugyanis ahogy Wyclif tanait és a Szentírást tanulmányozta, elkezdett egyre több római katolikus tradíciót megkérdőjelezni.

A római egyház ekkor számos belső problémával küzdött, a fent említett szimónia és korrupció mellett éppen ekkor az egyház élén nem egy pápa, hanem egyenesen kettő (1409-től pedig három) állt, ezek pedig kölcsönösen kiátkozták egymást és egymás híveit.

A pisai pápák, V. Sándor és XXIII. János elítélték Husz Jánost, 1410-ben pedig a prágai érsek kiátkozta, amit 1412-ben XXIII. János megismételt amikor Husz felszólalt az általa meghirdetett keresztes hadjárat ellen. A keresztes hadjárat a római pápa, XII. Gergely támogatója, László nápolyi uralkodó ellen indult volna, XXIII. János búcsút (azaz bűnbocsánatot) ígért minden résztvevőnek, Husz azonban prédikációjában ezt egyszerű kufárkodásnak nevezte és

néhányan ezen felbátorodva elégették Prágában a keresztes hadjáratról szóló pápai bullát, ami hatalmas felzúdulást keltett pápai részről, ezt követte a kiátkozás, azaz az anathema.

A pápa emellett interdiktumot szabott ki Prága városára (azaz olyan tilalmat, amely nem engedte a szentségek kiszolgáltatását, a templomok bezártak, ez egy bevett pápai büntetés volt).

IV. Vencel cseh király kérésére Husz János elhagyta Prágát, ezzel azonban az ő „malmára hajtották a vizet” ugyanis vidéken is rengeteg követőt szerzett. 

Husz érvénytelennek tartotta a pápai kiátkozást, ugyanis az igaz egyház számára a választottak közösségét jelentette (amelyet megkülönböztetett a látható, romlott egyháztól), amelyből ember nem taszíthat ki senkit, az egyház feje pedig nem a pápa, hanem Krisztus, ő az a kőszikla, amelyre az egyház épült.

A pápa és a zsinatok határozatainak szerinte csak akkor kell engedelmeskedni, ha azok harmóniában vannak a Szentírás tanításával.

Egyik leglényegesebb tanítása az volt, hogy két szín alatt (sub utraque specie) kell venni az úrvacsorát, vagyis a hívek nemcsak a kenyérből részesülnek, hanem a borból, azaz Krisztus véréből is. Wycliffel ellentétben azonban nem utasította el a transsubstantiatio, azaz az átlényegülés tanát, tehát nem utasította el azon tanítást, hogy a kenyeret és a bort a pap átváltoztatja fizikai módon Krisztus valósi testévé és vérévé.

Luxemburgi Zsigmond magyar és német király (később német-római császár) 1414-ben sikeresen összehívatott XXIII. János pisai ellenpápával egy zsinatot Konstanz városába, ahova Husz János is meghívást kapott. Zsigmond menlevelet adott Husznak, tehát szavatolta biztonságát, azonban Huszt Konstanzban eretnekként elítélték (ugyanis nem volt hajlandó tanait visszavonni, a címben idézett mondat is ekkor hangzott el a zsinaton személyesen is jelenlévő Poggio Bracciolini olasz humanista által írt beszámoló szerint Husz szájából) és

Zsigmond menlevelét semmibe véve (hozzá kell tenni, hogy Zsigmond nem emelt szót Husz Jánosért) 1415. július 6-án máglyán égették meg.

A konstanzi máglya lángja messzire hatott, Csehországban ennek nyomán hatalmas felkelés tört ki, ami elvezetett a huszita háborúkhoz.

Az egész ország szinte egyként sorakozott fel Husz tanításai mögé és ellenálltak a római katolikus egyház által megindított keresztes hadjáratoknak is, amelyek súlyos vereségekkel végződtek a keresztesek számára.

Husz tanai tehát nem hamvadtak el a prágai magiszterrel együtt a máglyán, hanem fennmaradtak és előzményként szolgáltak a későbbi reformációhoz is.

A szerző a Középkor és kora újkor blog szerkesztője.