R.I.P. Szólásszabadság
R.I.P. Szólásszabadság

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 06. 27.
Van még – a jelen cikk írójához hasonló – olyan kedves Olvasó, aki azt gondolta, hogy a demokrácia és a jog uralma (a jogszabályok határozzák meg a társadalom alapvető szabályait) összekapcsolódnak egymással? Ha létezik rajtam kívül ilyen naiv idealista, nos, őt is hasonlóképpen lesújthatja tévedésének felismerése.

Ez egy véleménycikk.

A magyar és a nyugati demokráciák évtizedek (vagy máshol évszázadok) alatt kimunkált meghatározó elve a szólás tartalomsemleges védelme. Ez az elv annyit jelent, hogy a véleményeket nem lehet a tartalmuk miatt betiltani. Tiltani egy szólást kizárólag annak hatása, körülményei miatt lehet (például ha megszólalás olyan mértékű indulat kiváltására alkalmas, ami miatt félő, hogy jogsértő cselekményeket fognak elkövetni a hallgatók). Ez az elv legtisztább formában az Egyesült Államok jogrendszerében él, de emellett kötelezte el magát a Magyar Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága is.

Félreértés ne essék: a gyűlöletbeszéd, a rasszizmus ROSSZAK! A szólás tartalomsemleges védelmére mégis azért van szükség, mert amint bizonyos véleményeket azok tartalma alapján tiltunk - megmondjuk, hogy mi a jó és mi a rossz vélemény, innentől pedig a véleményszabadság könnyen kijátszható. Ma a kommunista eszméket tiltjuk be, holnap a „kirekesztő kereszténységet”. Ezért is született a nyugati jogrendszerekben az elv, miszerint a morálisan rossz közléseket nem a tiltás, hanem a társadalmi megvetés eszközével kell kirekeszteni.

A napokban több óriáscég (Verzion, Unilever, Coca Cola) bejelentették, hogy felfüggesztik a hirdetéseiket a Facebookon és a Twitteren, mivel azok nem szűrik a rasszista, gyűlöletkeltő tartalmakat. A gáláns lépés tűnhet úgy, mint a kisebbségek és az emberi jogok melletti kiállás. De sajnos nem az. Éppen az ellentettje: gazdasági alapon kényszerítik rá a napjaink legnagyobb kommunikációs csatornáit arra, hogy azon a felületen üssék a szólásszabadságot, ahol a legjobban fáj. Ott, ahol mindenki kommunikál, azokon a felületeken, ahol napjaink „beszélgetéseinek” nagyrésze zajlik. Rákényszeríti a felületeket, hogy gazdasági diktátumként hányjanak fittyet jogrendszerükre, az alapjogokra és az ezeket átható hosszú-hosszú idő alatt kimunkált elvekre. Mindezt úgy beállítva, mintha ők páncélos lovagként, fehér lovon vonulnának az élen: a gyűlölet ellen. Mert ezt a szót használják és ezzel összefüggésben a „gyűlöletbeszédet”. Pedig Amerikában is (ahonnan ők jöttek), a gyűlöletbeszéd, pontosan azt a kategóriát jelöli, amikor a szólás tettekre sarkalló indulatokat vált ki az emberekből. Ez pedig két dolgot jelent: vagy megtévesztő módon ezt a kifejezést használják (nem hiszem, hogy a jogászaik ne lennének tisztában a fogalmak pontos jelentésével) a tartalom alapú korlátozás elérésére -ezt tartjuk valószínűbbnek, csak az abszurditás kedvéért - vagy azt várják, hogy a közösségi felületek ellenőrizzék, hogy az olvasottak/nézettek milyen hatást váltanak ki az olvasóban/nézőben.

Persze legyinthetünk is rá: nem leszünk kevesebbek (sőt!) attól, ha nem jelennek meg rasszista megnyilvánulások a közösségi felületeken. De kevesebbek leszünk attól, és kevesebb lesz a demokráciánk is attól, ha a jogszabályokat és főleg az alapjogokat felülírhatják a nagy gazdasági tőkével - de demokratikus felhatalmazással nem - rendelkező, anyagi érdekeiket követő, harcias multik.

 

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!