Putyin: a nyugati szankciók közel állnak egy hadüzenethez
Az orosz elnök meghúzta a vörös vonalat
Putyin: a nyugati szankciók közel állnak egy hadüzenethez

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 03. 05.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy műsorban fejtette ki álláspontját azzal kapcsolatban, hogy miként értékelné Moszkva, hogyha bizonyos országok, akár a NATO repüléstilalmi zónát alakítanának ki Ukrajna fölött. Hadviselő félként tekintene rájuk.

Ukrajna nagyon szorgalmazza a NATO-nál, hogy alakítson ki légtérzárat Ukrajna felett, hogy ezzel vegye elejét az oroszok légi támadásainak. A NATO azonban ezt vonakodik megtenni, mert ez egyben azt is jelentené, hogy az azt megsértő orosz gépeket nekik le kellene lőniük, ami automatikus háborús eszkalációt jelentene, amit mindenképp el szeretnének kerülni.

Erre reagálva fogalmazott úgy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hogy innentől kezdve minden halálos áldozatért a NATO-t is felelőssé teszi. 

Most Vlagyimir Putyin is egyértelművé tette, hogy automatikusan hadviselő félként tekintene azokra az országokra, akik kiterjesztenék a repüléstilalmi zónát Ukrajna felé. Sőt, még ennél is tovább ment: 

"a nyugati országok által Oroszország ellen hozott szankciók is nagyon közel állnak egy háborús deklarációhoz."

A műsorban egyébként az orosz elnök az orosz légitársaságok női munkavállalóival ült egy asztalhoz. 

 

(TASS)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!