Plüssállatok, a gyerekek jókedvre derítői (x)
Plüssállatok, a gyerekek jókedvre derítői (x)

www.bestmarkt.hu

2023. 11. 16.
A plüssökre sokan tekintenek úgy, mint felesleges ajándékokra, amelyek pusztán csak porfogók, azonban a gyermekek számára minden egyes plüssállat különös jelentőséggel bír és ha van neki tíz darab, minden egyes figurának megvan a maga szerepe a gyerkőc számára.

Ez egy PR cikk

Ezeket ráadásul nemcsak a gyerekek szeretik, felnőtteknél is találunk néha egy-egy darabot, hiszen ma már olyan széles a választék, hogy nem ritka egy-egy igazán egyedi darab sem.

A kitüntetett játék

Minden gyereknél lesz egy olyan plüss – vagy már van is – amelyre úgy tekint, mint legfőbb társára, és hurcolja magával mindenhová. Ez az állatka vagy baba elkísérheti őt évekig, akár kiskamasz korig is. Tekintsük át a BestMarkt plüssfigurák, állatok termékkategóriáját, és lehet, hogy most fogunk rábukkanni arra, amely majd gyermekünk igazi kedvence lesz.

Az első plüssöket a kisbabák már születésükkor megkapják, bár ilyenkor még vigyázni kell, hogy nehogy a szájukba vegyék és esetleg bizonyos részeit lenyeljék. Ugyanakkor pl. egy fekete-fehér panda vagy egy tarkabarka papagáj érdekes tapasztalatokat nyújt a kisbaba fejlődő szervezete, az agyi területek számára.

Később a legtöbb plüss alvótárssá válik és altatáskor az ágyon szinte nehéz az anyának is elférni a sok állatka mellett, amely még iskoláskorban is jellemző lehet. Amikor még óvodás a kicsi, kiemelt szerepet kapnak a szerepjátékok, és ehhez is nagy segítséget nyújtanak a különféle figurák.

Ne kizárólag állatos plüssökben gondolkodjunk!

Ahogy a játékok minden területén, úgy a plüssöknél is megjelentek a Disney figurák, amelyek szintén lehetnek állatok, de sok esetben a mesevilág, vagy egy adott rajzfilm főhősei. A BestMarkt webshopban ilyen termékeket is találunk, amelyekre való szűkítést a számtalan keresési opció segíti. Sokszor nem csak magára a mesehős nevére érdemes szűrni, hanem a mesefilm címében szereplő figurára, és így is eljuthatunk szebbnél szebb játékokhoz.

A BestMarkt kínálatában számtalan kategória szerepel, még stresszoldó plüssöket is találunk, amelyek távolra űzik a gondokat. Nem hiába találkozunk gyermekkórházakban is rengeteg játékkal, amelyek segítik a lurkókat betegségeik legyőzésében is. De egy Lego Ninjago vagy egy Pókember figura is élen járhat a problémákkal való megküzdésben és igazi baráttá válhat a gyermek életében. A plüssök puhasága, szőrmebundája támogatóan hat számos érzékszervre, amely így mozgásba lendítheti az immunrendszert is.

Felnőttek is gyűjthetik

Ahogy sok játék esetében, a plüssök sem feltétlen csak a gyerekeknek szerezhetnek örömet. Napjainkban időről-időre látni olyan darabokat, amelyek annyira élethűek és szívmelengetők, hogy nem ritka, hogy egy-egy felnőtt polcán vagy ágyán landolnak.

Persze azért vigyázni kell, hogy ezeknél a gyűjtőknél ez ne csapjon át szenvedélybetegséggé, de a legtöbb esetben szerencsére nem erről van szó. Kijelenthető tehát, hogy ezek a termékek kicsiknek és nagyoknak is örömet okoznak.

 

(Fizetett PR cikk)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!