Orbán: szurkolok Trump újraválasztásának
Orbán: szurkolok Trump újraválasztásának

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 09. 11.
A miniszterelnök reggeli rádióbeszélgetésében beszélt a második hullám elleni védekezésről, Trump telefonhívásáról és a közösségi médiában betöltött szerepéről is. Orbán Viktor csütörtök este éppen a konyhában volt, amikor felhívta Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, akivel hosszabban beszéltek a járványügyi védekezésről, az elnökválasztásról és még számos amerikai-magyar együttműködési kérdésről.

Elmondta, az amerikai elnök kifejezetten szoros, majdnem baráti viszonyt ápol a kelet-európai országok vezetőivel, mert amit ő képvisel, az jó Közép-Európának. "Ugyanígy vagyunk a német kancellárral is" - mondta Orbán Viktor, aki megemlítette azt is, szurkol Donald Trump újraválasztásának.

A kormányfő megjegyezte, ha most nem lenne járvány, akkor a kínai-európai együttműködés lenne a politika egyik "slágertémája", hiszen a világ átalakulóban van, az

"Egyesült Államok már nem egyedül ül a trónján",

 

hanem bonyolultabb geopolitikai helyzet alakult ki, amelyben Európa sem szeretne beszorulni az USA és Kína közé.

Van tervük a második hullám elleni védekezésre

Az emberek egyértelműen azt nyilvánították ki a koronavírus-járvány első tapasztalatairól szóló nemzeti konzultáción, hogy Magyarországnak működnie kell, nem engedhető meg, hogy a vírus újra megbénítsa az országot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő hangsúlyozta, a kabinetnek van egy haditerve a járvány második hulláma elleni védekezésre, amely elsősorban a nemzeti konzultáció eredményeire és különböző szakértők jelzéseire épül.

Hangsúlyozta, a kormány éppen azon szigorú korlátozások ellenkezőjére készül, mint amelyek a járvány első hullámában voltak tapasztalhatók, miközben természetesen meg akarja védeni az idősek életét.

"A cél most nem az, hogy mindenki maradjon otthon és álljon meg az ország, a cél az, hogy megvédjük Magyarország működőképességét"

 

- fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök azt mondta, a teljes magyar lakosság jól vizsgázott a járvány első hullámában, amikor is erős fegyelmezettség, összetartás, felelősség és kölcsönös segítségnyújtás volt tapasztalható az emberek részéről. "Mondhatom, hogy nemzeti együttműködés volt" - tette hozzá.

Kiemelte, a járvány első és második hulláma számos ponton különbözik, közös pont ugyanakkor, hogy elsősorban az időseket fenyegeti a vírus, ezért rájuk továbbra is kiemelten vigyázni kell, az idősotthonok most is veszélyeztetett helynek számítanak.

Orbán "odaszúrt" Karácsony Gergelynek

A kormányfő ezért arra kérte a főpolgármestert, hogy "politikai célú levélírások" helyett inkább "kellő komolysággal" végezze a feladatát a hozzá tartozó intézményekben, így például a kamaraerdei idősek otthonában is.

"Ne kísérletezzünk, ez nem olyan, mint egy biciklisáv felfestése, ami vagy sikerül, vagy nem"

 

- mondta.

Hangsúlyozta, a kormány a következő hetekben egymás után hozza majd a járványügyi intézkedéseket és a jelentősebb gazdasági növekedést célzó intézkedéseket. Az operatív törzs szombaton kora reggel, a gazdasági kabinet pedig szombat délelőtt tart ülést - közölte a miniszterelnök, emlékeztetve arra, hogy pénteken a V4-es országok vezetőivel találkozik egy járványügyi koordináció kiépítése ügyében.

Orbán Viktor aláhúzta, általános korlátozásra nem kell számítani az oktatásban, a járvány megjelenésekor pedig nem zárják be azonnal az érintett intézményeket, hanem próbálják izolálni a fertőzötteket. Az iskola bezárására csak akkor kerülhet sor, ha egy osztály elszigetelése sem segít, de ez akkor is csak úgy történhet meg, hogy közben gondoskodnak a nem fertőzött gyermekek megőrzéséről, hogy a szülők közben folytathassák megszokott életüket.

Megerősítette, a kormány az idősek védelme érdekében lezárta az idősotthonokat és a kórházakat, a látogatási tilalomnak pedig akár rendőri erővel is érvényt kell szerezni.

A miniszterelnök kitért arra, szükség esetén szélesíteni kell majd a maszkhasználatot, az iskolákba való belépésnél ellenőrizni kell a testhőmérsékletet, az influenza elleni oltást pedig mindenki ingyenesen kaphatja. Jelezte, rövid időn belül szeretné elérni, hogy hatósági árassá váljanak a koronavírus-tesztek.

"Viszamegyek Facebook-huszárnak"

Orbán Viktor kiemelte, a következő napokban gyakorlati lépésekre is lebontják a kormány haditervét, amellyel munkahelyteremtést, béremelést, beruházásokat szeretne elérni.

"Ismét visszamegyek ilyen Facebook-huszárnak, és majd gyakrabban jelentkezem a Facebookon egy-egy döntést ismertetve és elmagyarázva"

 

- fogalmazott.

Emlékeztetett, a kormány annyi munkahelyet akar létrehozni, amennyit a vírus megszüntetett, a kabinet intézkedései hatására pedig már ma többen dolgoznak, mint januárban.

Közölte, a kabinet lépéseinek köszönhetően idén minden korábbinál jobban teljesített a belföldi turizmus, a nagyrészt külföldiekre épülő budapesti idegenforgalom azonban "beszakadt". Emiatt a fővárosnak 50-60 milliárd forintot fel kellene használnia abból a több mint 100 milliárd forintos megtakarításból, amit az előző főpolgármester, Tarlós István halmozott fel - tette hozzá.

A miniszterelnök szerint a "brüsszeli bürokraták" láthatóan idegesen reagáltak arra, hogy Magyarország részben lezárta a határait, de szerinte ők majd ismét át fogják venni a magyar szabályokat, "ahogy az lenni szokott".

Elmondta, abban bízik, hogy az összeurópai bajban létre tudnak hozni egy közép-európai biztonságos szigetet, amelyen belül a mozgás és a közös élet lehetősége biztosított a szlovákokkal, csehekkel és lengyelekkel.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!