„Önök a mi hőseink” – Novák Katalin fogadta a törökországi akciókban részt vett magyar életmentőket
A halálos áldozatok száma mostanra átlépte a 40 ezret
„Önök a mi hőseink” – Novák Katalin fogadta a törökországi akciókban részt vett magyar életmentőket

MTI/Bruzák Noémi

2023. 02. 15.
A Törökországot és a Szíriát ért földrengést követő segítségnyújtásban részt vevő magyar kutató- és mentőcsapatok tagjait köszöntötte ünnepélyes keretek között Novák Katalin köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában. Mindeközben pedig a friss jelentések szerint átlépte a 40 ezret a halálos áldozatok száma.

Az államfő - miután a megjelentek egyperces néma főhajtással emlékeztek a földrengés áldozataira - háláját kifejezve, minden magyar nevében köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek.

"Önök a mi hőseink. Önök, azok a nők és férfiak, akik ott voltak és segítettek a tragédia után, akik éjt nappallá téve, pihenés nélkül mentették az életeket"

- fogalmazott Novák Katalin.

Emlékeztetett: amikor egy héttel ezelőtt értesültek az emberek a földrengésről, senki nem gondolta, hogy ennyi áldozatot szed a szerencsétlenség. Magyarország az első jelentkezők között volt, amikor Törökország a nemzetközi közösség segítségét kérte - mondta a köztársasági elnök, hozzátéve: "mi, magyarok azt mondtuk, hogy tudunk és akarunk segíteni", és ez elsősorban a magyar mentőcsapatoknak köszönhető.

Novák Katalin kiemelte, jó kimondani azt, hogy Magyarországra, a magyar emberekre lehet számítani, amikor baj van. Büszkék lehetünk arra, hogy a magyarok az első pillanattól küzdöttek a tragédia után azért, hogy életeket mentsenek meg - fűzte hozzá.

Gülsen Karanis Eksioglu, Törökország budapesti nagykövete hazája nevében mondott köszönetet a mentőcsapatok tagjainak.

Kijelentette: február 6-a, a földrengés napja ezentúl nagyon fontos nap lesz a török-magyar testvériség történetében. Magyarország ismét megmutatta, hogy lehet rá számítani a nehéz időkben - mondta a nagykövet. Emlékeztetett, a mentésben 167 magyar önkéntes vett részt 22 keresőkutyával, és 35 életet mentettek meg:

"35 családnak adták vissza a reményt, hozták el a csodát".

Gülsen Karanis Eksioglu elmondta, a tragédiának eddig 30 ezer halottja és több mint 80 ezer sérültje van, a segítségnyújtásban több mint tízezer kutató-mentő vett részt. A nagykövet hangsúlyozta: Törökország megbirkózik a nehézséggel és fel fogja virágoztatni a földrengés sújtotta térséget.

 

Az ünnepségen a mentésben részt vevő magyar egységek -

  • az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hunor mentőcsapata,
  • a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőkutyás, önkéntes kutató-mentőcsoportja,
  • az Életjel mentőcsoport egységei,
  • a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat csapata,
  • a Baptista Szeretetszolgálat Huba Rescue 24 mentőcsapat,
  • a Budapest Mentőszervezet,
  • a Magyar Honvédség
  • és a Terrorelhárítási Központ -

képviselői elnöki köszönőlapot vehettek át. A keresőkutyák munkáját elismerve, az egyik, a mentés során megsérült, Gogó nevet viselő állat egy "Hősök" feliratú, nyakörvre való címkét kapott.

Mindeközben: tovább emelkedett az áldozatok száma

Kedden átlépte a 40 ezret a február 6-i törökországi földrengések halálos áldozatainak a száma. Recep Tayyip Erdogan török elnök kedd este az államfői kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján közölte: Törökországban legkevesebb 35 418 ember vesztette életét a szerencsétlenségben. Szíriában 5900 halottról tudni.

Erdogan felszólalásában elmondta, hogy a sérültek közül 13 208-at továbbra is kórházban ápolnak. A török katasztrófavédelem (AFAD) adatai szerint 105 505-en sebesültek meg a múlt hétfői földrengések következtében. A török államfő rámutatott:

minden szakértő egyetért abban, hogy kivételes természeti esemény történt, amellyel a legerősebb atombombák százainak megfelelő energia szabadult fel.

A török vezető jelezte: március elején már hozzá is látnak 30 ezer épület felhúzásához. Az a céljuk, hogy a földrengés sújtotta régióban egy éven belül annyi minőségi és biztonságos ingatlan építését fejezzék be, amely fedezi a szükségletet - tette hozzá.

Erdogan beszámolt arról is, hogy az AFAD számláján 8,3 milliárd líra (mintegy 155,2 milliárd forint) adomány gyűlt össze a katasztrófa sújtotta dél- és délkelet-törökországi térség számára. Beszédében kiemelte: a kormányzat az elhunytak hozzátartozóinak első körben 100 ezer líra (mintegy 1,9 millió forint) anyagi segítséget nyújt.

Kedden, a február 6-i szerencsétlenség óta először ült össze Ankarában a török kormányzat. A tanácskozást ezúttal kivételesen nem az államfői palotában, hanem a katasztrófavédelem központjában tartották. Több olyan miniszter, aki a katasztrófa helyszínén tartózkodik, videóhívás keretében vett részt az ülésen. Az egyetlen napirendi pont a múlt heti földrengéssorozat volt.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!