Német kezdeményezés: gendersemleges nyelvezetet használjanak a politikában, a közigazgatásban és a médiában!
Német kezdeményezés: gendersemleges nyelvezetet használjanak a politikában, a közigazgatásban és a médiában!

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 01. 10.
Egy hamburgi kezdeményezés elindítói azt szeretnék elérni, hogy Németországban gendersemleges nyelvezetet használjanak a médiában és a politikában.

A petíció – amelyet már majdnem 50 ezren írtak alá – szerzői szerint a közigazgatásban, a politikában, a médiában és az iskolákban is a hagyományos német nyelvet kellene használni, és nem „elnőiesíteni” a nyelvet, mert bár a nők egyenlőséget szeretnének, de a túlhangsúlyozással csak a különbségekre irányítják rá a figyelmet.

A nyelv feminizálása a nőket áldozatszerepbe kényszeríti és a nemek között konfliktust gerjeszt. A kezdeményezés elindítói úgy gondolják, hogy a nemeket megkülönböztető nyelvezetet az intézmények erőltetik rá az emberekre, ezért nem demokratikus, és kirekesztő is, hiszen megnehezíti a bevándorlók integrációját.

Egy felmérés szerint a németek 75-86 százaléka elutasítja a nemeket megkülönböztető nyelv használatát.

(CNE News / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!