Nem tétlenkedik a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata, a határnál és a vonatállomásokon is segíti az Ukrajnából menekülőket
A szervezet várja önkéntesek jelentkezését, valamint az anyagi és imatámogatásokat
Nem tétlenkedik a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata, a határnál és a vonatállomásokon is segíti az Ukrajnából menekülőket

Facebook/ hisz hivatalos

2022. 03. 02.
A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata, vagyis a HISZ munkatársai az orosz-ukrán háború kitörése után rögtön munkához láttak, hogy megsegítsék a háború sújtotta területekről hazánkba érkező embereket. Munkájukhoz elengedhetetlen a mi segítségünk is, ezért minden anyagi és imatámogatást megköszönnek, és várják önkéntesek jelentkezését.

Kövesse az ukrajnai háború fejleményeit percről percre ide kattintva.

A karitatív szervezet a háború kitörése napján megkezdte a felkészülést arra az esetre, ha humanitárius segítségnyújtásra lenne szükség a magyar-ukrán határ térségében.

Ezt követően sorra számoltak be élő bejelentkezésekben a határnál kialakult helyzetről.

Első ízben a beregsurányi határátkelő mellől „tudósítottak” február 25-én az akkor még viszonylag nyugodt helyzetről – legalábbis, ami a határ magyar oldalát illeti. Ugyanis ekkor már az ukrán oldalon több kilométeres kocsisor kígyózott.

Másnap 300 000 Ft értékben utaltak gyorssegélyt az ukrajnai viniczai gyülekezetben szolgáló Fred pásztornak, amely összeget egy nappal ezután kiegészítettek 1000 dollárral.

A pásztorral folyamatos kapcsolatban állnak, aki képeket is küldött a hozzájuk érkezett menekültek számára előkészített befogadóhelyről.

Mint arról később beszámoltak, egy kisteherautónyi konzervekből és tartós élelmiszerekből álló adományt vittek a vásárosnaményi befogadó központba.

Február 26-án, szombaton a Nyíregyház-Orosi Hit Gyülekezete Szeretetszolgálat önkéntesei jelentkeztek be Facebookon, akik egészen reggeltől ott voltak a Beregsurányi határátkelőnél, hogy segítsék az országba belépő menekülteket.

Ugyancsak szombaton egy újabb kisteherautó élelmiszersegélyt indítottak útnak a záhonyi határátkelőhöz a szeretetszolgálat számára felajánlott adományokból. A szállítmány konzerveket, kenyeret, palackozott vizet és süteményeket tartalmazott.

De nem csupán az élelmiszer adományozás terén vette ki részét a HISZ a segítségnyújtásból.

Volt, hogy egy Ukrajnában élő magyar apukát és két kisfiát vittek el a határtól a Magyarországon élő rokonaikhoz.

A nyíregyházi vasútállomáson pedig felállítottak egy segélypontot, ahová folyamatosan érkeznek a menekültek, akiket élelmiszercsomaggal segítenek.

Hasonlóképpen Budapesten a Nyugati pályaudvaron is felállították a vonattal érkező menekülteket megsegítő pontjukat. Mint írták, itt folyamatosan adományokat osztanak, és óránként nagyjából 400 fő érkezik – elsősorban nők és gyermekek.

Mindeközben pedig folyamatosan szállítják a HISZ munkatársai a menekülteket a regisztrációs állomásokról a záhonyi, nyíregyházi vasútállomásra illetve a környékbeli falvak befogadó helyeire.

(Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!