"Nagyon sűrű és élménydús" – így reagált Hanga Ádám a Real Madrid kosárlabdacsapatának bajnoki címére
"Nagyon sűrű és élménydús" – így reagált Hanga Ádám a Real Madrid kosárlabdacsapatának bajnoki címére

Képforrás: YT/ACB

2022. 06. 21.
Hanga Ádám szerint csapata, a Real Madrid megérdemelten nyerte meg vasárnap a spanyol kosárlabda-bajnokságot, miután a döntő negyedik felvonásán is legyőzte egykori együttesét, a Barcelonát, és összesítésben 3-1-gyel jobbnak bizonyult a nagy riválisnál.

A válogatott játékos hétfőn a közmédiának elmondta: a bajnoki cím megkoronázta az egész szezont, ami "nagyon sűrű és élménydús volt" számukra. A spanyol bajnoki fináléról kifejtette, tisztában voltak azzal, hogy ellenfelük a kontinens egyik legjobbja, hozzájuk hasonlóan ők sem véletlenül jutottak az Euroligában a négyes döntőbe.

"Az egész szezonban szenvedtünk ellenük, zsinórban ötször tudtak megverni minket, nem találtuk az ellenszert, hogyan tudnánk legyőzni őket.

Ez az Euroliga elődöntőjéig tartott, ahol aztán sikerült nyernünk. A döntős párharcban kulcsfontosságú volt, hogy az első meccs idegenben a miénk lett, és a második is csak alig csúszott ki a kezünkből, pedig ott is szinte az egész mérkőzésen mi domináltunk. A harmadik összecsapást simán hoztuk, és utána már arra készültünk, hogy feltegyük az i-re a pontot, de tudtuk, hogy az mindig a legnehezebb" - nyilatkozta.

Hozzátette, sikerüket már csak azért is megérdemeltnek tartja, mert a döntő 160 játékpercéből 150-ben ők irányítottak és az ő akaratuk érvényesült. Hangsúlyozta, csapata tavaszi teljesítményéről mindent elárul, hogy március óta mindössze két meccset veszítettek el, a bajnoki döntő második felvonását, valamint az Euroliga fináléját.

Hanga - aki tavaly még a Barcelonával lett bajnok - háláját fejezte ki, amiért a nagy rivális szurkolói befogadták.

"Volt Barcelona-játékosként sok Real-szurkolónak biztos nem volt egyszerű elfogadni, hogy aláírtam ide, de mégis tárt karokkal vártak, és ebben az idényben meg tudtam mutatni, hogy nem véletlenül igazoltak le engem" - mondta. Hozzátette: a döntőben pont a katalánokkal találkozni számára különösen nagy élmény volt, és elégtételt ugyan nem érzett a győzelem miatt, az viszont megfordult a fejében, hogy az előző klubjánál talán hibát követtek el, amikor tavaly elengedték őt.

A kosarasnak a következő napokban a hazaútját kell megszervezni a családjával, amit gépjárművel több mint egyhetesre tervez, útközben több megállással. Így várhatóan csak a hónap végén érkeznek meg Magyarországra. Kiemelte: a válogatottnak július elsején és negyedikén lesz mérkőzése, de még nem tudja, hogy milyen minőségben tud azokon részt venni. Egyeztetnie kell Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánnyal, hogy a szakembernek milyen tervei vannak vele. Hanga a következő napokban nem fog edzeni, és azt sem tartja kizártnak, hogy vasárnap combizom-sérülést szenvedett.

"Meglátjuk, milyen állapotban érkezek meg a válogatott kerethez, de mindenképpen ott leszek, az Európa-bajnokságon való részvételem pedig nem is kérdéses"

- zárta.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!