Nagyon beteg Berlusconi, megint kórházba került
Nagyon beteg Berlusconi, megint kórházba került

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 04. 06.
Kórházba került Silvio Berlusconi korábbi olasz kormányfő, akit a milánói Szent Rafael kórházban látnak el, ahol rendszeresen kap kezelést - közölte a politikus szóvivője szerdán.

További részleteket nem árult el, így azokat a sajtóértesüléseket sem erősítette meg, hogy a politikus intenzív osztályon lenne. Azt viszont tudni lehet, hogy csak múlt héten jött ki a kórházból, most azonban ismét visszakerült oda.

A kormányerők és az ellenzék politikusai is mielőbbi jobbulást kívántak Silvio Berlusconinak.

A volt miniszterelnök 2016-ban pedig szívműtéten esett át, és azóta több alkalommal feküdt a milánói kórházban. A pártjából többen is azt közölték sajtómegkeresésre, hogy a politikus intenzív osztályon fekszik, és a szíve miatt kezelik, de “ellenőrzés alatt” tartják a helyzetet az orvosok.

A vállalkozó, médiamágnás Berlusconi 1994-ben lépett a politikai színtérre a Hajrá, Olaszország! nevű párttal, mellyel még abban az évben választásokat nyert.

Berlusconi háromszor volt Olaszország miniszterelnöke; 1994-től 1995-ig, 2001-től 2006-ig és 2008-tól 2011-ig.

(NBC News / MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!