Moszkva: Varsónak tisztában kell lennie azzal, mivel jár, hogy "frontállammá" vált
Moszkva: Varsónak tisztában kell lennie azzal, mivel jár, hogy "frontállammá" vált

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 06. 26.
Az orosz külügyminiszter-helyettes Trump és Duda szerdai, washingtoni találkozójára reagált, melyen felvetődött, hogy Amerika növelné katonai jelenlétét Lengyelországban, melyet az ország szívesen is vesz. Alekszandr Grusko kijelentette, Moszkva szerint a lengyel elnök tudatosan lépett erre az útra, és remélik tisztában van döntése minden következményével.

„Úgy tűnik, abból kell kiindulni, hogy ha Varsóban tudatosan akarnak frontállami státusban rögzülni azáltal, hogy saját területükön állandó jelleggel külföldi csapatokat fogadnak, akkor nyilvánvalóan tisztában vannak az összes ezzel kapcsolatos költséggel. Egyebek között a saját biztonságuk számára"

 

- hangoztatta a magas rangú diplomata.

Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, hogy az Egyesült Államok védelmi együttműködésről szóló megállapodást szándékozik kötni Lengyelországgal. Azt is közölte, hogy Varsó kérésére növelni fogják a lengyel területen állomásozó amerikai csapatok létszámát. Nem zárta ki, hogy az erősítést Németországból fogja Washington átvezényelni, ahol viszont csökkenteni kívánja a katonai jelenlétet.

"Azt hiszem, hogy ezzel nagyon erős jelzést küldünk Oroszországnak"

 

- mondta Trump.

Lengyelországban a TASZSZ orosz hírügynökség szerint 4,5-5 ezer amerikai katona állomásozik.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes a hadászati stabilitásról folytatott hétfői bécsi orosz-amerikai tárgyaláson figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy milyen kockázatokkal jár, ha a világ különböző térségeibe közepes vagy rövidebb hatótávolságú rakétákat telepít.

Azt is hangoztatta, hogy Moszkva szerint csak elmélyíti a délkelet-ukrajnai válságot, ha Washington fegyvert szállít Kijevnek, mert ezzel felhevíti az ukrán háborúpártiak revansizmusát. Rámutatott, hogy az amerikai-ukrán közös hadgyakorlatok és a mintegy másfél ezer amerikai katonai tanácsadó ukrajnai tartózkodása a rendezésről megkötött minszki megállapodások "durva megsértését" jelentik Kijev részéről.

Az ukrán fővárosban működő amerikai nagykövetség a múlt héten bejelentette, hogy az Egyesült Államok 60 millió dollár értékben szállított Ukrajnának fegyvert és hadfelszerelést.

(MTI)
 

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti:

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!