Most egy félmeztelen, csókolózós kép került elő a finn miniszterelnöki rezidenciáról - Sanna Marin bocsánatot kért
Egyre dagad a politikai botrány Sanna Marin körül
Most egy félmeztelen, csókolózós kép került elő a finn miniszterelnöki rezidenciáról - Sanna Marin bocsánatot kért

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 08. 23.
Kedden már sajtótájékoztató keretében kellett bocsánatot kérnie Sanna Marinnak, miután a botrányos házibuliról, amelyen ő is részt vett, kikerült egy kép, amin két nő félmeztelenül csókolózik, miközben maguk elé egy 'Finnország' feliratot tartanak. 

Egy ideig úgy tűnt, hogy lassan csillapodni kezd az a botrány, ami Sanna Marin finn miniszterelnök körül kirobbant a sajtóhoz kiszivárgó bulizós felvételek miatt. Ezeken többek között a kormányfő illuminált állapotban a földön táncolva, riszálva bulizik, miközben a vele együtt bulizók drogról énekelnek, majd egy másik felvételen egy népszerű zenésszel táncol intim közelségben.

Sanna Marin közben drogtesztet végzett, amelynek eredménye negatív lett. 

Félmeztelen fotó a kormányfői bejelentkezések háttérfala előtt

Most azonban egy újabb felvétel látott napvilágot ugyanarról a buliról, amelyen két félmeztelen lány látható, amint csókolóznak, közben maguk elé tartanak egy Finnország táblát. A kép ráadásul a kormány hivatalos fotófala előtt készült.

Később kiderült, hogy a miniszterelnök hivatalos Kesäranta-i rezidenciájának földszintjén lőtték a képet, ahonnan már többször is videós bejelentkezést tartott Sanna Marin.

Innen szokott bejelentkezni időnként az Európai Tanács üléseire is,

ami az Európai Unió kormányfőit és államfőit tömörítő testület. De ugyancsak innen jelentkezik be a kétoldalú tanácskozásokra is, amelyeket online tartanak.

A fesztivál után folytatták a bulizást

Sanna Marin többször hangsúlyozta, hogy szerintem minden politikusnak jár a szabadidő, amikor a barátai körében lehet, és akár bulizhat is. Reméli, hogy majd a finn szavazók eldöntik, hogy ez mennyire vállalható egy kormányfő számára. 

A képért ugyanakkor bocsánatot kért, szerinte az nem helyénvaló. Megerősítette, hogy a július 8-a és 10-e között tartott Ruisrock-i fesztivál alatt készült a felvétel, miután a barátaival folytatták a bulizást a rezidenciáján. Sanna Marin szerint nem lett volna szabad ilyen képet készíteni, bár hozzáteszi: semmi rendkívüli nem történt az éjszaka során. 

(Iltalehti)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!