Ez történt a nyáron, az előzetes várakozásokat jócskán alul múló Új múlt című filmmel is.

Az okos gondolat (előérzet) viszont nem kap kellő teret a kifejtésre - maradt a látvány, az akciórészletek, mondván: ezek teszik a dolgukat. Sokat kockáztatni manapság senki nem mer, nehogy túl mélyen gondolkodni kelljen, ami egy közönségfilmnél fárasztó, tehát nem kifizetődő. Pedig az alcímbeli izgalmas kérdésre legalább egy minőségi sejtést kaphattunk volna; hisz ez (is) a művészet dolga, ugyebár… 

A Mátrix, valamint Eredet és persze a Szárnyas fejvadász kevercsének tekinthető, némi Humprey Bogartos beütéssel bíró dolgozatban igazán emlékezetes maga az alapötlet:

úgy lépni le a való világból, hogy a tudatunkat nem tágítjuk kémiai vagy virtuális ajzószerekkel, hanem egyszerűen emlékezünk életünk szép pillanataira.

Ebből is lehet függőség, mint azt a filmben látható példa mutatja.

Az innen sarjadó -  akár lényegi meglátásokkal bíró – felvetésekre nincs idő a filmben, azt a töltelékek bőven lefoglalják.

A megvillanó akciórészletek és némi bűnügyi szál is ezeket gyarapítja a túl hosszúra nyúlt történetben, ami a bejáratott noir-stílus eszköztárát használja; van tűnődő hangalámondás, melankolikus hangulat és ezekhez párosuló éjszakai jelenetek. Meg persze néhány baljós árny a holnapi viszonyokról, ahol a víz az úr. Mert a tenger lassan elönt mindent, és a falatnyi száraz földeken dúsgazdag földbárók (amolyan jövőbeli orosz milliárdosok) terpeszkednek. 

Mégsem a társadalmi törések köré szerveződik a film, bár ezek vizualitás lenyomatai különösen erősek. Ám sajnos a képi világon túli társadalomrajz elnagyolt marad a film végéig. Mégis, az óceán elárasztotta Miami –  kvázi egy amerikai Velence – azért hangulatos, ahol

az elkutyult helyzetben (környezeti katasztrófa) a legfőbb drog: maga múlt.

Oda menekülnek az emberek. Persze csakis a szép emlékeikbe. Vannak ugye csúnyák is, azokat meg a kormány szedegeti ki a bűnözők agyából, bizonyíték gyanánt a maga elmaradottabb kütyüjeivel. Mert az igazán menő cuccok (a jövőben is) magáncégek kezében vannak.   

Nick (Hugh Jackman) digitális „sufnija” is ilyen, jobb képet, átélhetőbb élményt ad a kellemes emlékeket újra megélni vágyóknak, kevéske haszonnal.

Van nekik 3d-s kivetítőjük, amivel az álmokat a cégtulajok is látják, azokat szépen lementik és fifikás kóddal zárt széfben őrzik - a kód maga egy külön mellékszereplő a sztoriban. Meg a bespájzolt álmok, később azokkal lesz gond, főleg ha azon a bizonyos emléklemezen bűncselekmény rögzül, mert az emlékező azt idézi fel akaratlanul.   

No és akkor belép a boltba egy nő: „A Nő” .

Innentől Nick elsőszerelmes kamaszként rendel mindent alá az elementáris flow-élménynek, ami elkapja és nem is ereszti a film végéig. Sőt, úgy érezzük, még azon túl sem. Közben az utcákon továbbra is csónakkal közlekednek és szépek a naplementék meg a napfelkelték a vízzel elárasztott Miamiban. Azok is erős képek, ahogy az említett földbárók ormótlan betongátakkal védik ős fás parkjaikat, és épp úgy különülnek el az alja néptől, mint korábbi sci-fik szupergazdagjai (Elysium, Lopott idő) Szóval itt is kellően utálni valók. De szerencsére

a történet nélkülözi a szociális demagógiát, egyetlen jövőbeli antifa-csoport se támad a pénzeszsákokra sodrófát meg bézbólütőt lóbálva.

Van tehát e munkában pár jól eltalált jelenet, de a mindent átjáró nagy mozgató erő, a (majdnem) egyoldalú hatalmas szerelem kiszorít minden mást. 

Pedig több is kellene egy ilyen jövőt megrajzoló mesébe. A probléma nem az, hogy az Új múlt alapvetően egy női film: készítője, Lisa Joy, a rendező Christopher Nolan súgorasszonya. Azt is elfogadjuk, hogy a hullámokban ránk áradó érzelmek a sci-fi műfaj keretében ömlenek a nézőtérre, ami azért nem gyakori párosítás. Sőt, mint ritkaság, akár eredeti is lehetne.

Ám mivel pont a legértékesebb felvetésről (miért is akar egy fejlett társadalom görcsösen a múltba kapaszkodni) csak vázlatos ceruzarajzot kapunk, menet közben bizony többen is be-bebólintunk a nézőtéren. 

Tiszta szerencse, hogy nem annyira, mint a főhős Nick, aki végképp és önszántából merül el az érzelmi-álmok valahogy pépesen sűrű levébe. Ez a jelenet aztán végképp az Eredet (eredeti) lezárását melegíti fel, de itt nincs izgalmas talány, sem monumentális megérkezés egy odüsszeia végén.

Pedig izgalmas lehet a holnap lehetséges fő vonalait megmutatni, erre továbbra is van piac. Mégpedig egy stabil helyen: a mában.