Forrás: Shutterstock/PuzzlePix
A törvény módosítás előtti szövegében szerepel, hogy „E törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”
Fogjunk össze és védjük meg közösen az értékeinket! Hit, család, nemzet - a Hetek ezért dolgozik. Állj mellénk te is: hetek.hu/tamogatas
Az új szövegváltozatban ugyanez a rendelkezés már a következőképpen néz ki: „E törvényben foglalt célok és a gyermeki jogok érvényesülésének biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan, életkoruknak és fejlettségi szintjüknek nem megfelelő, a szexualitást öncélúan ábrázoló, továbbá olyan egyéb tartalmat hozzáférhetővé tenni és népszerűsíteni, amely szexuális erőszakot, szexuális kizsákmányolást, szexuális célú kapcsolatfelvételt vagy manipulációt, illetve más szexuális bűncselekményeket népszerűsít, igazol vagy azok elkövetésére ösztönöz, vagy amely egyébként alkalmas a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan káros befolyásolására.”
Magyar Péter kormányfő a szavazás után azt írta Facebook-oldalán, hogy „A Fidesz és a Mi Hazánk közösen szavazott a gyermekek védelmét megerősítő törvény ellen”, és ez szerinte szégyen.
A Fidesz korábban közölte, hogy a kormány "gendertörvényének" tartja a javaslatot, amely visszaengedi az oktatásba a genderpropagandát, és szerinte a magyar családok helyett a pedofilok oldalára áll a vonatkozó nyilvántartáshoz való hozzáférés kapcsán. A Mi Hazánk a parlamenti vitában az előterjesztés számos pontját támogatandónak nevezte, de szintén úgy értékelte, és bírálta többek között azt, hogy visszaengedik az oktatási intézményekbe az LMBTQ-propaganda népszerűsítésére létrejött szervezeteket.
(parlament / MTI)
hetilap