Megduplázódott az anglikán istentiszteletek látogatottsága egy év alatt, de még elmarad a covid előtti időszaktól
Újabb hívők térhetnek vissza személyesen az istentiszteletekre 2023-ban
Megduplázódott az anglikán istentiszteletek látogatottsága egy év alatt, de még elmarad a covid előtti időszaktól

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2022. 12. 08.
Jelentősen nőtt tavaly az anglikán egyház templomainak látogatottsága, de még így is elmaradt a hívők részvétele a covid előtti időszakhoz képest - derül ki a 2021-es statisztikákból.

Két éve 345 ezren látogatták az anglikán egyház istentiszteleteit, 2021-ben pedig ez a szám már meghaladta a 600 ezret, de ez a szám még jóval elmarad a covid előtti, 850 ezres látogatottságtól.

A felnőttek istentiszteleti részvétele 28 százalékkal alacsonyabb volt 2019-hez képest, a gyerekek körében pedig 38 százalékkal alacsonyabb volt a részvétel, mint korábban. Az anglikán egyház aktív létszáma - akik legalább havonta egyszer látogatnak el a közösségükbe, vagy online követik az istentiszteleteket - szintén csökkent az elmúlt években. 2019-ben még 1,1 millióan voltak aktív tagjai az egyháznak, tavaly viszont márcsak 966 ezren, ami a lakosság 1,7 százalékát teszi ki.

A húsvéti és karácsonyi istentiszteletek látogatottsága is csökkent, csaknem 60 százalékkal. A tavaly aktív közösségi életet élő hívők harmada 70 év feletti volt.

“A pandémia továbbra is befolyásolta az anglikán egyház életét, némelyik templomokat be kellett zárni tavaly, és a közösség tagjai között vannak, akik továbbra sem vesznek részt személyesen istentiszteleteken” - áll a jelentésben.

Az anglikán egyház azonban arra számít, hogy ahogy egy év alatt megduplázódott azoknak a hívőknek a száma, akik ellátogattak az istentiszteletekre, úgy a következő évben is folytatódik majd ez a tendencia.

Arra számítok, hogy 2022-ben újabb hívők fognak visszatérni a templomokba”

- mondta Dr. Ken Eames, az anglikán egyház adatelemzője.

(Christian Today / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!