Lezárták a Lánchidat: két és fél évig senki sem sétálhat át
A gyalogosok a felújítás 2023-ra tervezett befejezéséig nem léphetnek a hídra
Lezárták a Lánchidat: két és fél évig senki sem sétálhat át

Fotó: Shutterstock/ Puzzlepix

2021. 03. 17.
Megkezdődik a Lánchíd korszerűsítése, a szerdai részleges munkaterület-átadás és -átvétel során lezárják a hídfők környezetét és a hídjárdát is, gyalogosok a felújítás 2023-ra tervezett befejezéséig nem mehetnek át a hídon. A fővárosiak március végéig szavazhatnak arra, hogy a javasolt idézetek közül melyik legyen a híd felújításának mottója.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken azt közölte, hogy a járdák szerdai lezárására azért van szükség, mert a kivitelező A-Híd Zrt. így tudja zavartalanul elvégezni az előkészítő munkákat, vizsgálatokat és felméréseket. Ezekre a többi között a darupálya kiépítése és az állványzat felállítása miatt van szükség.

Az autós forgalom elől június közepén zárják majd le a Lánchidat. Addig a 16-os és a 105-ös nappali, valamint a 916-os és a 990-es éjszakai autóbuszjárat zavartalanul közlekedik rajta.

A gyalogosok elől már le is zárták

A gyalogosjárdák lezárása miatt nem lehet majd átsétálni a hídon, ezért a BKK nappali és éjszakai autóbuszaival a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között - mindkét irányban - ingyenesen lehet utazni a híd teljes lezárásáig.

A BKK közlése szerint a közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a gyalogosjárdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak.

A kivitelezési munkák előreláthatóan 2023 augusztusában fejeződnek be. A közbeszerzési eljáráson nyertes A-Híd Zrt. nettó 18,8 milliárd forintért újíthatja fel a Lánchidat.

Több ponton módosul  a megszokotthoz képest

A rekonstrukció során újjáépítik a meglévő közúti pályalemezt és a gyalogosjárdákat, a megmaradó acélszerkezeteket javítják és gondoskodnak a rozsdásodás elleni védelmükről, a műemléki korlátokat felújítják, restaurálják.

A föld alatti lehorgonyzókamrákat szigetelik, felújítják, átépítik a budai oldalon lévő szellőzőket, kiépítik a lehorgonyzókamrák dunai árvízi védekezési rendszerét, a hídfőkben lévő gyalogos-aluljárókat kiszélesítik, a hídfők lépcsőit átépítik, a helyiségeket felújítják.

A beruházás során a kőoroszlánokat restaurálják és a hiányzó műemléki elemeket visszaépítik. Új, LED-technológiás közvilágítást és változtatható színképű díszvilágítást szerelnek fel, továbbá felújítják a pesti rakparton lévő zászlótartó bástyákat, gyalogos-átkelőhelyet létesítenek a pesti hídfő északi és déli járdája között, valamint kiváltják és átcsoportosítják a hídon lévő közműveket - tájékoztatott korábban a BKK.

Budapest vezetése és a BKK a fővárosiakra bízza, hogy melyik, a Lánchíddal kapcsolatos irodalmi idézet jelenjen meg a felújításhoz kapcsolódó felületeken

- közölte a társaság.

Március 31-ig lehet szavazni a bit.ly/lanchidszavazas oldalon arra, hogy Krúdy Gyula Hídavatás című írásának, Kosztolányi Dezső A Hét című irodalmi folyóiratban megjelent cikkének, Száraz György Budapest-esszéjének vagy Szerb Antal A százéves Lánchíd című írásának egy részlete legyen a híd felújításának mottója.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!