Klaus Schwab is elítélte Oroszország ukrajnai agresszióját
A "Nagy Újrakezdés" könyv szerzője ígérte, mindent elkövet Ukrajna megsegítése érdekében
Klaus Schwab is elítélte Oroszország ukrajnai agresszióját

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2022. 02. 28.
A Világgazdasági Fórum (WEF) elnöke és Klaus Schwab támogatását fejezte ki Ukrajna felé, és azt ígérték, hogy „mindent elkövetnek, hogy megsegítsék” az országot az orosz agresszióval szemben.

Az ukrajnai drámai eseményekről ebben a cikkünkben tudósítunk percről percre.

Schwab – a The Great Reset (Nagy újrakezdés) c. könyv szerzője, egyben a szervezet ügyvezető elnöke – és Borge Brende, a WEF elnöke egy vasárnap közzétett nyilatkozatban közölte, hogy elítélik Oroszország Ukrajna elleni agresszióját.

„Együttérzünk Ukrajna népével és mindazokkal, akik ártatlanul szenvednek ebben a teljességgel elfogadhatatlan háborúban”

– szögezték le.

Majd elítélték Moszkva ukrajnai támadását, csatlakozva ezzel a korábban hasonlóan nyilatkozó NATO-hoz, az Európai Bizottsághoz, az ENSZ főtitkárához és a nyugati hatalmakhoz.

„Csak abban reménykedünk, hogy hosszú távon az ész győzedelmeskedik, s lehetőség nyílik (…) a megbékélésre”

– fogalmaztak.

Egyébként Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Világgazdasági Fórumon tartott 2020 februári beszédében arra hívta fel a nyugati befektetőket, hogy legyenek „az új Ukrajna sikerének részesei és részvényesei”, és kijelentette, hogy Ukrajna egy valóban „olyan hely, ahol a csodák valóra válnak”.

„Ukrajnának Kelet- és Közép-Európa befektetési mekkájává kell válnia” – mondta ekkor az elnök.

Kérdéses azonban, hogy a kialakult háborús helyzet tükrében mikor érkezhet el Ukrajnába a béke és prosperitás időszaka.

(RT/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!