Kitálalt a Wagner Csoport volt parancsnoka, aki Norvégiában folyamodott menekültstátuszért
Kitálalt a Wagner Csoport volt parancsnoka, aki Norvégiában folyamodott menekültstátuszért

Forrás: Youtube / The Sun

2023. 01. 20.
Andrej Medvegyev tavaly még a hírhedt Wagner Csoport tagja volt, hónapokkal később azonban Norvégiába szökött, ahol újságíróknak elmondta, milyen szörnyűségeket tapasztalt az ukrajnai háború során.

A 26 éves férfi tavaly nyáron négyhónapos szerződést írt alá a Wagner Csoporttal, és a Donyec-térségbe küldték, hogy a szervezet egyik egységének a parancsnoka legyen, mivel már rendelkezett katonai tapasztalattal. Évekkel korábban egy rövid ideig az orosz haderőben szolgált, de börtönbe került 2017-ben, nem tudni miért.

A Wagner Csoport orosz katonai magánvállalat, amely rendszeresen veti be külföldön, az Oroszország számára fontos konfliktusok során a céggel leszerződött zsoldosokat. Az ukrajnai háborúban hónapokkal ezelőtt már orosz bűnözőket is bevetettek a csoport tagjaiként, hogy minél "hatékonyabb" módszerekkel nyomuljanak előre a háborús övezetben.

Medvegyev beszámolója szerint hetente 30-40 új katona érkezett a Wagner Csoportba az ukrán frontra, és sokan közülük egyenesek az orosz börtönökből jöttek.

A férfi elmondása szerint szemtanúja volt több háborús bűncselekménynek is, például ahogy kivégezték a Wagner Csoportból szökni próbáló dezertőröket, és Medvegyev állítólag azután döntött Ukrajna elhagyása mellett, hogy megtapasztalta az orosz zsoldosok „terrorista módszereit”.

A fiatal férfi azzal szembesült tavaly novemberben, hogy hiába járt le a négyhónapos szerződése a Wagnerrel, egyoldalúan meghosszabbították a szerződését, ezért elárulva érezte magát, és minél hamarabb távozni akart Ukrajnából.

Medvegyev azonban ahelyett, hogy rögtön egy biztonságos országba menekült volna, visszatért Oroszországba, ahol a Wagner egyik toborzóirodájában leadta a dögcéduláit, és ettől kezdve már az élete és veszélyben forgott, mert keresni kezdték a cég emberei - állítja.

A volt katona először bujkált az országban, és a Gulagu elnevezésű orosz emberi jogi szervezet segített neki megszökni.

Amikor veszélyben forgott az élete, a barátja írt egy levelet a Gulagunak és nekem, hogy segítsünk megmenteni Andrej életét. Ezután segítettünk neki elhagyni Oroszországot”

- mondta Vlagyimir Oszecskin, a szervezet alapítója.

Az országból való elmenekülés azonban nem bizonyult könnyűnek. Medvegyev kétszer próbált átjutni Finnországba, sikertelenül. Ezután utazott fel északra, és egy hete sikerült átkelnie Norvégiába, ahol őrizetbe vették.

A Wagner Csoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin azonnal reagált a Medvegyev-sztorira, és azt mondta, hogy a férfi valójában norvég állampolgár, és az országnak egy nem létező csapatát vezette, a BBC viszont megszerezte a Medvegyev útlevelének a képét, amin látszik, hogy orosz állampolgár.

Prigozsin – aki maga is ült korábban börtönben – azzal vádolta a Wagner volt zsoldosát, hogy foglyokat bántalmazott, és „nagyon veszélyes” ember.

Medvegyev állítólag bizonyítékokat is vitt magával Norvégiába, amelyek bizonyíthatják, hogy Oroszország háborús bűncselekményeket követett el Ukrajnában. A férfi egyelőre arra vár Norvégiában, hogy megkapja-e a menekültstátuszt.

(BBC News / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!