Kirill pátriárkáért imádkoztak a templomban, betiltották az összes ortodox mise közvetítését Lettországban
Kirill pátriárkáért imádkoztak a templomban, betiltották az összes ortodox mise közvetítését Lettországban

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 08. 30.
Az állami tévé ezentúl nem fog ortodox miséket leadni, de a baptista, evangélikus, katolikus összejöveteleket igen.

A drasztikus döntésre azután került sor, hogy a lett állami tévé éppen felvételt készített egy ortodox miséről, amikor rájöttek, hogy az apácák pont Kirill pátriárkáért imádkoztak, aki köztudottan támogatja Oroszország Ukrajna elleni háborúját.

A lett állami tévé ez az egy eset után beszüntette az összes ortodox mise sugárzását a csatornán, de a döntés kapcsán hangsúlyozták, hogy az nem az ortodox keresztények ellen irányul.

„Semmilyen módon nem tiltjuk az ortodoxoknak, hogy a vallásukat gyakorolják. Minden vallást tiszteletben tartunk, és ez nem is azt jelenti, hogy ökumenikus szertartásokat nem fogunk majd közvetíteni a jövőben”

- mondta a tévé főszerkesztője, Sigita Roque.

A döntést ellenzők szerint azonban a lett köztévé az összes lett ortodoxot egy kategóriába sorolta és bünteti: az ukrajnai háborút pártolók közé, mindegy, hogy a híveknek mi a személyes meggyőződése.

(CNE News/ Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!