Kamu a Szív bajnokai című film? - perel az NFL-játékos, szerinte kihasználták őt
Állítása szerint nem is fogadták örökbe
Kamu a Szív bajnokai című film? - perel az NFL-játékos, szerinte kihasználták őt

Forrás: Alcon Entertainment

2023. 08. 15.
Tizennégy oldalas keresetet nyújtott be a bíróságra Michael Oher, egykori NFL-játékos, a nagysikerű Szív bajnokai című filmet ihlető sportoló. Állítása szerint az amerikai család nem fogadta örökbe, csak gondokság alá vette, hogy hasznot húzhasson belőle. 

A történet szerint Oher nagyon rossz körülmények között nőtt fel, amikor is a Tuohy családhoz került és így pályára állhatott az élete. Most az egykori NFL-játékos azt sérelmezi, hogy a film szerint örökbe fogadták, holott valójában csak gyámságuk alá vették őt. Szerinte ez azért történt, mert hasznot reméltek a tehetséges fiú karrierjéből. 

A Tuohy-család viszont azzal magyarázta a helyzetet, hogy 2004-ben Tennessee állam törvényei egyszerűen nem tették lehetővé a 18 év feletti fiú örökbe fogadását, így csak a gyámságuk, gondokságuk alá vehették. Hozzátették, nem kerestek pénzt a filmen, csak az alapjául szolgáló könyvön - amelynek hasznából egyébként a fiú is részesedett (épp annyi pénzt kapott, mint a család többi tagja). Állítása szerint a sportolóval közeli kapcsolatban maradtak sokáig, az elmúlt másfél évben kezdett elhidegülni tőlük.

Oher most azt kívánja elérni, hogy a bíróság tiltsa el a Tuohy-családot a nevének és képmásának használatától és számoltassa el őket azzal a pénzzel, amit a nevének a használatával kerestek. 

A filmben nyújtott alakításáért egyébként Sandra Bullock megkapta a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat.

(CNN)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!