Kampányzáró a Hősök terén
Véleménycikk
Kampányzáró a Hősök terén

MTI/Koszticsák Szilárd

2024. 06. 08.
Hogy sikerült a maratonba oltott gátfutás finise Magyar Péternek? – tehetjük fel a szónok hasonlatát használva a kérdést a ma délutáni kampányzáróról, amely egy három hónapos rendkívül intenzív és nagy médiafigyelemmel kísért időszakot zárt le.

Ez egy vélemény.

A holnapi nap a választóké, de addig is néhány észrevétel a Hősök terei rendezvényről, a teljesség igénye nélkül és vállaltan szubjektív véleményként:

Nekem a látottakból úgy tűnik, hogy a szűkebb rajongótáboron kívül nem volt egyértelműen sikeres a rendezvény, mert:

- rosszul szervezték a műsort, ez nem egy célirányos kampányzáró volt, hanem inkább egy nemzeti ünnepi műsor (csak most nem volt nemzeti ünnep)

- nem vették figyelembe a szervezők az időjárást, és a tömeg tűrőképességét, emiatt sok (reméljük múló) rosszullét történt

- nem volt meggyőző a tömeg, az ugyanitt tartott influenszer tüntetéshez képest is érezhetően kevesebben voltak, az előzetes ígéretekhez („rendszerváltás óta legnagyobb politikai rendezvény”) illetve az egy héttel ezelőtti „Békemenet Light”-nak gúnyolt rendezvényhez képest különösen

- kormánybuktatást ígérni irreális, amkor a Fidesz a várakozások szerint 50-55% körül kaphat holnap. Néhány hete Magyar Péter azt mondta támogatóinka, hogy ha a Fidesz 40 százalék alatt szerepel, akkor „vége”. Ennek ellenkezője zajlott a kampány végén.

- Magyar Péter tényleg megígért mindenkinek mindent, még a Partizán házigazdája is elismerte, hogy ez egy „eklektikus beszéd” volt. Valóban, egyes részeit az utóbbi évtizedekben hallhattuk, Orbán Viktortól, Vona Gábortól vagy akár Csurka Istvántól is.

- A szónok egyszerre üzent a nemzeti radikális jobboldalnak (mi vagyunk a „Mi Hazánk”) és a globalista baloldalnak („mi vagyunk Európa”), szavaltak ikonikus liberális színészek és hallhattunk égi angyalok üzenetéről a pápának.

- Magyar Péter nem mondott semmit Budapestről, azon túl, amit tegnap kijelentett, hogy érvénytelenül fog szavazni a főpolgármester választáson.

- Az elmúlt napok agresszív televíziós és közösségi médiás megnyilvánulásai után disszonáns azt hiányolni, hogy a „haza is szeressen vissza engem”.

- Végül a holnap esti eredménytől függetlenül kérdés, hogyan miként lehet majd június 10-e után mozgásban tartani a gépezetet, amikor véget ér a most csúcsra járatott érzelmi felfokozottság?

Tudom, mások egészen másként láthatták mindezt, ez most személyes reflexió, de ha gondoljátok, írjátok meg, ti mit gondoltok, és beszélgessünk tovább erről vasárnap 17.00-tól a Hetek eredményváró, élő nézői fórumán!

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!