Joe Biden szerint többet kellene tanítani az iszlám hitről az iskolákban
A demokrata jelölt szerint az iszlám "egyike a legnagyszerűbb vallásoknak", Trump azonban folyamatosan becsmérli
Joe Biden szerint többet kellene tanítani az iszlám hitről az iskolákban

Joe Biden demokrata jelölt(Forrás: Shutterstock/Puzzlepix)

2020. 07. 21.
A Millió Muszlim Szavazat Csúcstalálkozója névre keresztelt rendezvényen Joe Biden demokrata jelölt azt fejtegette, azt szeretné, hogy az amerikai társadalomban minél több szó essék a muszlim vallásról, amelyet az egyik legnagyszerűbb vallásnak nevezett. "Az emberek nem is tudják, hogy az egyik legnagyobb szenvedélyem a teológia" - mondta.

A demokrata párti politikus arra buzdította a muszlim vallású amerikaiakat, hogy szavazzanak rá a novemberi elnökválasztáson. "A hangotok a voksotok, a voksotok a hangotok" - fogalmazott. Majd hozzátette, hogy azért is szeretné elnyerni a muszlim közösségek voksait, mert szerinte Donald Trump "nem érdemli meg, hogy elnök legyen", többek között azért sem, mert folyamatosan rossz színben próbálja feltüntetni az iszlám vallást.

"Partneri viszonyban szeretnék dolgozni veletek, biztosítva, hogy a hangotok helyet kapjon a döntéshozatalban, miközben a nemzet újjáépítésén munkálkodunk" - jelentette ki Biden.

Ígéretet tett arra is, hogy eltörli a Trump-kormányzat "aljas" beutazási korlátozásait, amelyek jórészt muszlim országokat sújtanak.

Eddig már több muszlim vallású választott tisztségviselő és politikus biztosította támogatásáról a demokraták várható elnökjelöltjét, köztük a minnesotai Ilhan Omar, aki 2003-ban menekültként érkezett Szomáliából az Egyesült Államokba. Minnesota igazságügyi vezetője, Keith Ellison, aki korábban demokrata párti képviselő volt a washingtoni kongresszusban, szintén Bident támogatja, miként az indianai demokrata párti képviselő, André Carson is.

Igaz, elemzők szerint nem világos, hogy ezek a politikusok azért támogatják-e Bident, mert együttműködést ígért a muszlim közösségeknek, vagy mert demokrata pártiak.

"A muszlim amerikaiak hangja számít a közösségeink számára, de azt is mindannyian tudjuk, hogy hangjukat nem mindig hallgatták meg, vagy nem képviselték őket"

- jelentette ki Biden.

A hétfői virtuális rendezvény megszervezésében az Emgage Action nevű civilszervezet vett részt. Ennek elnöke, Wa'el Alzayat újságíróknak hétfőn este azt mondta: a szervezet célja a muszlim amerikaiak szavazatainak maximálása, és a lehető legtöbb muszlim amerikai meggyőzése a szavazás fontosságáról. Elmondta azt is, hogy információi szerint egyedül Michigan államban több mint 150 ezer muszlim amerikai él.

(MTI/Hetek)
 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!