Jézusnak ez a tanítása segített Chris Prattnek, hogy túltegye magát a keresztényellenes kritikákon
A galaxis őrzői sztárja szerint semmi újdonság nincs a jelenségben
Jézusnak ez a tanítása segített Chris Prattnek, hogy túltegye magát a keresztényellenes kritikákon

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 05. 19.
Chris Pratt amerikai filmcsillag egy interjúban megosztotta „titkát”, hogyan képes megbirkózni azokkal a támadásokkal, kritikákkal, amelyek keresztény hite miatt érik időről időre.

A galaxis őrzői és a Jurassic World sztárja a Page Sixnek adott interjúban az őt ért kihívások kapcsán azt mondta, hogy: „Ha ebből a világból való lennék, ugyanúgy szeretnének engem is, de úgy áll a dolog, hogy ki lettem választva a világból. Erről szól a János 15:18-20.”

Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is ajándékozunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

„Ez van, semmi újdonság nincs ebben, 2000 évvel ezelőtt Őt (ti. Jézust) is utálták”

– tette hozzá Pratt Jézus Krisztus szavaira utalva, amelyek útbaigazítást adtak számára a nehéz helyzetekben.

A színész az Újszövetségnek arra a részére utalt, amiben Jézus a tanítványainak arról beszél, hogy „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti, mint titeket. Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek meg ama beszédekről, amelyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd.”

Nem ez volt az egyetlen interjú, amiben a sztár a kereszténységről és a vallásról beszélt. Ahogy arról korábban írtunk, a világsztár bár hisz Istenben, visszautasítja a „vallásos” címkét, ami számára inkább valami nyomasztó dologra utal.

A hollywoodi keresztényellenességről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

(Premier Christian / Hetek)

előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!