Hova tűnt Emmanuel Macron?
A francia államfőt száműzték a választási kampányból
Hova tűnt Emmanuel Macron?

Forrás: X/Le Parisien

2024. 07. 04.
Elképesztően szokatlan, de két hete a hivatalos nemzetközi kötelességein túl, Emmanuel Macron szinte sehol nem jelent meg, nem kommunikált, nem üzent a választásokkal kapcsolatosan. 

A legutóbbi pillanat, amikor Macront látták, akkor lényegében egy Top Gunra hajazó szerelésben ment szavazni a francia tengerparti városban, Le Touquetben. Ez a videó nagyot futott a közösségi oldalakon, pont azért, mert Macron szinte meg sem jelenik a kampányban. 

 

A hírek szerint azért nem, mert még a szövetségesek is ezt kérték tőle, olyannyira nagy a francia államfő elutasítottsága az országban. Az első fordulóban a mögötte álló pártszövetség csak a harmadik helyre futott be, azt megelőzően a június 9-ei uniós választáson pedig feleannyi szavazatarányt ért csak el a pártja, mint a Nemzeti Tömörülésé. 

Macron persze nem szűnt meg létezni. A hírek szerint a háttérben dolgozik azon, hogyan kezelje majd a vasárnap várhatóan kialakuló patthelyzetet (akár azt, hogy egyfajta koalíciót köt a "szélsőjobbal" szemben), valamint számos vezető tisztségviselőt nevez ki Franciaországban, ahogyan bebiztosítja a szövetségesei győzelmét a brüsszeli kulcspozíciókat tekintve. Ezzel kapcsolatban fogalmazott úgy Marine Le Pen, hogy Macron egyfajta adminisztratív puccsot hajt végre.

(Poltico)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!