Hoppá: a demokraták több mint negyede szerint Amerika „jobban járna”, ha Trumpot megölnék
Az eredményeket a közvéleménykutató aggasztónak nevezte
Hoppá: a demokraták több mint negyede szerint Amerika „jobban járna”, ha Trumpot megölnék

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 09. 26.
Egy megdöbbentő felmérés alapján rámutatott, hogy az amerikaiak közel egyötöde azt kívánja, “bárcsak megölték volna” Donald Trump volt amerikai elnököt. Az RMG Research alapítója és elnöke által végzett „Napolitan News Service” közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett szavazók 17 százaléka értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy az Egyesült Államok “jobban járt volna-e akkor, ha Donald Trumpot valóban megölték volna”. 

Az igennel válaszolók több mint negyede, regisztrált Demokrata volt, míg 27 százalékukat olyan szavazóként azonosították, akik hajlanak a Demokrata párt felé, mint potenciális szavazók. Érdekesség, hogy

még a republikánus szavazók között is volt olyan (7 százalék), akik szerint a nemzet jobban járt volna, ha Donald Trump az ellene indított merénylet során meghal.

Felvetődik a kérdés, hogy mi lesz ezen szavazók szerint akkor, ha Trump továbbra is életben marad és esetlegesen megválasztják az USA elnökének, amely pozícióra jó esélyei vannak.

De maradva ennél a közvélemény kutatásnál, a szavazókat összetételét tekintve a többség (kivéve a demokratákat) azt mondja, hogy a nemzet nem lenne jobb helyzetben, a republikánus szavazók nem meglepő módon csaknem 91 százaléka szerint szintúgy nem lenne jobb helyzetben a nemzet, a függetlenek 66 százaléka, de még a demokraták majdnem fele, 47 százaléka válaszolt így.

Összességében a regisztrált demokraták 53 százaléka, amely kimagasló-e tekintetben, vagy azt mondta, hogy jobb lett volna, ha Trumpot meggyilkolják, vagy azt, hogy nem tudja, hogy az ország jobban járt volna-e.

Ezen közvélemény-kutatást a Trump elleni második gyilkossági kísérlet után készítették, miután szeptember 15-én Floridában egy férfi merényletet akart elkövetni ellene, és amely majdnem pontosan kettő hónappal az első merénylet után történt, amikor is férfi fejbe lőtte egy Pennsylvániában tartott kampánygyűlésen, de csodával határos módon a lövés csak a fülét sebesítette meg, mivel a lövés pillanatában oldalra fordította a fejét. 

A “Napolitan News Service” szóvá teszi, hogy “néhány amerikai érzéketlensége a volt amerikai elnök ellen elkövetett második gyilkossági kísérlet után aggasztó”, hozzáteszik azt is, hogy

“nehéz elképzelni nagyobb veszélyt a demokráciára, mint a vágyat arra, hogy meggyilkoljuk politikai ellenfelünket”.

A kutatásból az is kiderül, hogy a megkérdezett demokraták csaknek fele (49 százalék) úgy véli, hogy a gyilkossági kísérletek a kampány részei, és maga Trump szervezte meg ezeket. Míg a republikánusok többsége pedig úgy gondolja, hogy a demokrata párt és azok ügynökei valamilyen módon, de részt vettek a gyilkossági kísérletekben. 

(WashingtonStand/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!