Határozottan kiállt az antiszemitizmus ellen a Ferencváros elnöke Izraelben
Kubatov Gábor az Antiszemitizmus Ellen Küzdő Globális Fórumon elmondta, honnan hova jutott az FTC a kirekesztés elleni küzdelemben
Határozottan kiállt az antiszemitizmus ellen a Ferencváros elnöke Izraelben

Forrás: Facebook/Kubatov Gábor

2021. 07. 22.
Kubatov Gábor, az FTC elnöke, aki az Antiszemitizmus Ellen Küzdő Globális Fórumon szólalt fel Izrael fővárosában, ahol elmondta, hogy a Ferencváros életében évek óta kiemelt helyet foglal el ez a téma, tavaly novemberben a klub csatlakozott a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) kezdeményezéséhez, és elfogadta antiszemitizmus-definícióját – jegyzi meg a hírről beszámoló nso.hu.

Tíz éve még horogkeresztes zászlót vittek a stadionba a szurkolók

„Azt tudni kell, hogy a Fradinak nagyon nagy társadalmi hatása van, tízmillióan élnek Magyarországon, ebből több mint két millió ember a Ferencvárosnak szurkol" mondta el Kubatov Gábor a fórumon az nemzetisport.hu beszámolója szerint.

Majd így folytatta: "Ebből következik, nem mindegy, hogy az FTC milyen úton indul el. Korábban kimondtuk, hogy mit gondolunk a kirekesztésről és az antiszemitizmusról. Elmondtuk azt is, hogy a sportban nem számít, hogy milyen a bőrszíned, a származásod, a vallásod és az sem, hogy szegény vagy gazdag vagy. A pályán egyenlő ellenfelek játszanak egymással, hozzáteszem, az életben is így kéne ennek lennie.

Nálunk szabályok és következetesség van, a cselekedeteknek pedig következményei vannak. Éppen ezért nagyon szigorú stadionbeléptető rendszerrel rendelkezünk"

Ha itt valaki bűnt követ el, pontosan szeretném, tudni, hogy hívják és hol lakik az illető, majd ezek után többet nem szeretném beengedni a stadionba. Kívülről egyszerűnek tűnik, mert mindenhol így kéne ennek mennie, nekünk az ultráink három évig bojkottálták a csapatot. Ezerötszáz drukker az én házam előtt is tüntetett, sőt a családomat is megfenyegették, de ez nem változtatta meg a véleményem, csak megerősített abban, hogy ezen az úton kell járnunk” – jelentette ki a Fradi elnöke, aki felidézte az elmúlt évtizedben megtett utat, amikor szigorítani kellett a rendszerükön.

„Tíz évvel ezelőtt horogkeresztes zászlót vittek a stadionba, kilenc éve totenkopf mintájú molinót függesztett ki egy szurkoló, nyolc éve pedig egy Csatári László nevű emberre emlékeztek, aki a kassai haláltábor vezetője volt. Ezek után az incidensek után felszólítottuk őket, hogy az elkövetők jelentkezzenek, és vállalják a felelősséget.

Akkor még a klub nem volt abban a helyzetben, hogy be tudta azonosítani a bűn elkövetőket. Ezek után vezettük be a legszigorúbb intézkedéseket, ami szerintem Európában példátlan. Nálunk klubkártyával és vénaszkennerrel történik a beléptetés, ami rendkívül biztonságos” – mondta Kubatov.

Jó hatással volt a szurkolói kultúrára az új stadion

Az elnök arról is beszélt, hogy egyre több nőt és gyereket lehet látni a magyar lelátókon, ez szerinte befolyással van a szurkolói kultúrára is.

„Azáltal, hogy fejlődött az infrastruktúránk, sokat változott a szurkolói kultúránk is. Magyarországon állami program segítségével az összes első- és másodosztályú csapat stadionja megújult.

Nekem meggyőződésem, hogy magasabb színvonalú környezetben máshogy viselkednek az emberek.

A régi stadionokba alig mentek nők és gyerekek, most a Ferencvárosnál húsz százaléknál tartunk, ez nekünk nagyon fontos, hiszen a későbbi Fradi-generáció biztosítva van.

Az új stadionokban már komoly kamerarendszer van, az arénákban szigorú törvények uralkodnak, pont, ahogy Angliában. A legutolsó dolog amit hiszek, hogy az a legjobb kampány, ha abból a nációból vannak játékosok a csapatban, amellyel szemben sokan előítéletesek. Ha ma megkérdezzük a Fradi-szurkolókat, hogy ki a három legjobb játékosa a csapatnak, a legtöbben három színes bőrű futballistát mondanának. A mi klubunknál nem számít, hogy színes bőrű vagy fehér” – jelentette ki Kubatov.

A Fradi elnöke még februárban látogatott el a budapesti Wallenberg Emlékparkba, ahol a holokauszt áldozatára, az egykori Fradi edzőre. Tóth "Potya" Istvánra emlékeztek és akinek a neve felkerült az embermentők márványtáblájára.

Akkor az alábbi beszéddel emlékezett a vészkorszak áldozata előtt:

(hetek/NSO)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!