Gyurcsány: Erőtlent, gyávát nem bíznak meg azzal, hogy bármit is vezessen, különösen nem a hazát
Gyurcsány: Erőtlent, gyávát nem bíznak meg azzal, hogy bármit is vezessen, különösen nem a hazát

Fotó: Facebook / Gyurcsány Ferenc

2022. 04. 04.
"Súlyos vereséget szenvedtünk", súlyos vereséget szenvedett a közös álom arról, hogy milyen Magyarországot szeretnénk - értékelt a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfőre virradó éjjel az országgyűlési választás eredményeire reagálva. 

Gyurcsány Ferenc a Márki-Zay Péter által vezetett ellenzéki együttműködésre utalva azt mondta: "a közös hajónak tovább kell mennie", ugyanakkor egyetértését fejezte ki azokkal, akik szerint a hajó vezetését nem a "legjobb kapitányra" bízták.

A DK elnöke azt mondta: a választás nem volt szabad és nem volt tisztességes, de kétségtelen, hogy a magyar választók túlnyomó többsége "ezt a választást így elfogadta és a tegnapi kormánynak adott holnapra is megbízást".

Úgy értékelt: a helyzetet bizonyos értelemben tudomásul kell venni, de egyúttal ki kell mondani, hogy azt az álmot, célt, amilyennek látni szeretnék Magyarországot, nem adták fel. 

Gyurcsány Ferenc kitért arra is, a csalódás első óráiban sem szeretné kikerülni a kérdést, hogy a vereség miért következhetett be, s mi a tanulsága. 

Kiemelte: ha valaki csatába és küzdelembe megy, nem adhatja fel azt, amit valójában gondol, valamilyen taktikai megfontolásból. Úgy értékelt: nem lehet egy európai polgári, alapvetően baloldali gondolatú ellenzék egy olyan programmal sikeres, amely sok tekintetben a kormányzó jobb oldalt tekinti példának és mintának.

"A Fidesz alternatívája a baloldalon, a szabadelvű világban, a mérsékelt jobbközép világban, a zöld világban van" - jelentette ki, hozzátéve: ha ehhez ilyen vezetőt választanak, "aki nem tud, nem akar ilyen politikát folytatni, akkor az bukni fog".

"Kétségtelen", ahogy most a kormányt megválasztották, úgy az ő támogatóik is döntöttek arról pár hónapja, hogy kivel akarnak küzdeni - mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint végig kell gondolni, hogy ez jó döntés volt-e. Úgy fogalmazott, "ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon", akkor erőtlennek, gyávának fog bizonyulni. Márpedig egy

"erőtlent, gyávát nem bíznak meg azzal, hogy bármit is vezessen, különösen nem a hazát".

A DK elnöke hangsúlyozta: "kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják", hanem attól, hogy biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Ha a kapitány a hajót viharba vezeti, nem éri el a kikötőt, akkor "azok, akik a hajó sorsát rábízták, még azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány" - fejtette ki, hozzátéve: "azt hiszem, hogy igazuk van".

Ezzel együtt azt mondta: a közös hajónak tovább kell mennie, a végső úticél nem változott. "Magyarország Európába tart" - jelentette ki, hozzáfűzve: hosszabb úton, de oda fognak jutni. Ehhez sok mindent újra kell tervezni, de dolgozni fognak Magyarországért, a köztársaságért.

(Hetek / MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!