Gigantikus nemzetközi szövetséget szorgalmaz a világjárvány miatt 24 kormányfő és nemzetközi szervezet
Merkel, Macron, Johnson és a WHO igazgatója is szorgalmazza a közös fellépést
Gigantikus nemzetközi szövetséget szorgalmaz a világjárvány miatt 24 kormányfő és nemzetközi szervezet

Fotó: Shutterstock/ Puzzlepix

2021. 03. 30.
A második világháború utáni nemzetközi összefogáshoz mérhető globális együttműködést kezdeményeznek a világ több vezető újságjában kedden megjelent közös cikkükben 24 ország és nemzetközi szervezet vezetői a koronavírus-világjárványhoz hasonló veszélyhelyzetek intézményes megelőzése végett.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapban, valamint több más sajtóorgánum mellett a Le Monde című francia, az El País című spanyol és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német újságban megjelent felhívást Boris Johnson brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia államfő, Angela Merkel német kancellár, Pedro Sánchez spanyol kormányfő, Klaus Iohannis román elnök, Aleksandar Vucic szerb államfő, Charles Michel, az EU állam- és kormányfői alkotta Európai Tanács elnöke, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója és sok más vezető írta alá.

A közös levél szerzői leszögezik, hogy a koronavírus-világjárvány az 1940-es évek óta a legnagyobb kihívás, amellyel a nemzetközi közösségnek szembe kell néznie.

Azokban az időkben, két világháború pusztításai után a politikai vezetők összefogtak a multilaterális világrendszer megteremtése végett.

Ennek világos célja volt: az elszigetelődés és nacionalizmus kísértésének elhessegetése, a kihívások kezelése olyan módon, ahogy arra csak a szolidaritás és az együttműködés, a béke, a jólét, az egészség és a biztonság szellemében van mód - fogalmaz a vezetők közös felhívása.

A cikk szerint ma ugyanilyen remény kínálkozik arra, hogy a koronavírus-járvány elleni közös küzdelem során

kiépülhet egy robusztusabb nemzetközi egészségügyi szerveződés a jövőbeni nemzedékek védelmére.

Világjárványok és más egészségügyi veszélyhelyzetek a jövőben is lesznek, és ezekkel egyedül egyetlen kormány vagy szervezet sem tud szembeszállni. A világnak közösen, magas fokú összehangoltsággal kell felkészülnie a világjárványok előrejelzésére, megelőzésére, észlelésére, felmérésére és a hatékony válaszlépésekre - áll a felhívásban.

Az aláírók szerint ennek érdekében új nemzetközi megállapodásra van szükség, amely a WHO alapokmányára támaszkodna és más nemzetközi szervezeteket is bevonna az együttműködésbe.

E szerződés fő céljai közé tartozna a nemzetközi együttműködés jelentős megerősítése annak érdekében, hogy javítani lehessen a riasztási rendszerek működését, az adatmegosztást, a kutatási tevékenységet, és létrejöhessen az oltóanyagok, a gyógyszerek, a diagnosztikai eszközök és a személyi védőfelszerelések helyi, regionális és globális gyártásának és elosztásának rendszere.

E megállapodás erősítené a kölcsönös elszámoltathatóságot és a közös felelősségvállalást, az átláthatóságot, valamint az együttműködést a nemzetközi szabályozások és normák keretrendszerén belül

- áll a kéttucatnyi vezető által aláírt keddi felhívásban.

Az aláírók leszögezik: ennek érdekében közös munkába kezdenek a világ többi állam- és kormányfőjével, a civil társadalom szervezeteivel és a magánszektorral, mivel minden vezető együttes felelőssége, hogy a világ levonja a koronavírus-járvány tanulságait.

Az immunizáció a globális közjót szolgálja, és szükség van egy olyan kapacitás megteremtésére, amely lehetővé teszi az oltóanyagok minél gyorsabb kifejlesztését, gyártását és alkalmazását

- áll a felhívásban.

Boris Johnson brit miniszterelnök már a világ hét vezető ipari hatalmának (G7) London által rendezett múlt havi virtuális csúcstalálkozóján meghirdette azt a célt, hogy akár száz nap alatt új oltóanyagokat lehessen kidolgozni a jövőben felbukkanó fertőző betegségek ellen.

Johnson az értekezleten hatalmas és példátlan globális vívmánynak nevezte, hogy a koronavírus-járvány kórokozója ellen hozzávetőleg 300 nap alatt sikerült vakcinát kifejleszteni. Hangsúlyozta azonban, hogy ha sikerül az újonnan megjelenő betegségek elleni oltások kifejlesztésének időtartamát még tovább csökkenteni, lehetővé válhat annak megelőzése, hogy a jövőbeni járványok a mostanihoz hasonló katasztrofális egészségügyi, gazdasági és társadalmi következményekkel járjanak.

(Hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!