MEGALKUVÁS NÉLKÜL! A világ rohamléptékben változik, a hírek cunamija könnyen betemethet. Egy valami azonban nem változik: az ügy, amelyet a Hetek az olvasóival közösen képvisel. A hit, a család és a nemzet szeretete. Az előfizetésével most ön is támogathatja ezt a fontos munkát: részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon.
1984 óta a Barna Group több mint kétmillió interjút készített több ezer tanulmány keretében, és a hitről, kultúráról, vezetésről, hivatásról és generációkról szóló összesítések egyik legfontosabb kutatójává vált.
A Barna 2015-ben készült első, pornónézésről szóló tanulmánya óta a 2023-as mérésig az az általános tapasztalat Amerikában, hogy egyre több lelkipásztor ismeri be, hogy jelenleg vagy akár korábban küzdött a pornóval, és közben egyre csökken azon lelkipásztorok aránya, akik azt mondják, hogy soha nem volt küzdelmük ezzel a függőséggel.
Mint azt az alábbi (a 2023-as és 2015-ös adatokat összevető) ábrán láthatjuk, a fiatalabb lelkészek körében például csaknem 10 százalékkal nőtt a pornóval küzdő személyek aránya, míg az idősebb korosztály estében "csupán" négy százalékos eltérést mértek e téren, mely a hibahatár közelében van. (A kutatás során használt minta hibahatára +/- 3,6 százalék a 95 százalékos megbízhatósági mutatóhoz mérten.)
Szintén érdekes megállapítása a kutatásnak, hogy míg a lelkipásztorok a pornográfiát a mostani egyházi vezetés problémái körében csupán egynek tartják a sok közül (vagyis bagatellizálják), addig az olyan problémákat, mint a kiégés, a házassági problémák, a pénzügyek és a nézeteltérések, nagyobb szolgálati problémáknak tekintik; és összességében az adatok arra utalnak, hogy a pásztorok nem kellően nyitottak a pornográfiával kapcsolatos küzdelmeik ügyében, és úgy látják, hogy általában véve számukra kevéssé sürgető annak kezelése, mint a többi problémáé.
Ami a nyitottságukat, „átláthatóságukat” illeti, az alábbi ábra jól szemlélteti, hogyan is áll a helyzet:
Mint a tanulmány rámutat, a pornónézés sokkal jobban érinti a keresztény közösségeket, mint azt az egyházi vezetés gondolja. Ennek ellenére a lelkészek túlnyomó többsége (81 százaléka) elismeri, hogy egyházuk nem ad át megfelelő tanításokat a kényszeres szexuális cselekvések, például a pornónézés kapcsán.
Mivel a pornográfia az online tér adta lehetőségek nyomán ma sokkal könnyebben hozzáférhető, mint valaha, az egyház kritikus választás előtt áll: vagy figyelmen kívül hagyja és elbagatellizálja a pornónézés problémáját, vagy pedig kellő átláthatósággal, együttérzéssel és erős támogató rendszerekkel szembeszáll vele.