Fricz Tamás szerint a Fidesz „az utóbbi években, vagy talán már korábban is eltávolodott a polgári Magyarország nemes, üdvözítő és lelkesítő gondolatától”. A politológus cikkében visszatekint a „hőskorra”, ahol a kilencvenes évek közepén, még az 1998-as választások előtt a Fidesz vezérkara és holdudvara tervezte a jövő Magyarországát, egy zárt klubban, Rákosszentmihályon. 

Most ismét küzdenünk kell a közös értékeink védelméért - hit, család, nemzet! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas

„Daliás idők voltak, nagy tervekkel egy megújult, kommunizmus- és posztkommunizmus-mentes világról” – írja Fricz, aki szerint „egy olyan demokráciát képzeltek el, amely a tudás társadalma lesz, ahol nem kell lemenni kutyába ahhoz, hogy célt érjünk el a hatalomban – hanem állam és társadalom, állam és civil társadalom között együttműködés és harmónia lesz”. 

Mint írja,

„Felnőtt, öntudatos polgárokat akartunk, akikhez nem szólhatunk úgy, ahogy ostoba, képzetlen fajankókhoz kell szólni, s nem abból indulunk ki,

hogy a ’lakosság’ nem több annál, mint aki túl akar élni, s megelégszik azzal, ha a csirkecomb ott van az asztalán vagy egy rozoga kocsi a háza udvarán”.

„Innen jöttünk – ebből a világképből. S mivé lettünk harminc év alatt? Hogyan jutottunk el a polgári, öntudatos Magyarország víziójától a mai hatalomgyakorlásig, hogyan jutottunk el a ’Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!’ jelszavától a ’Hallgass a zsebedre, szavazz a Fideszre!’ illúziótlan és ormótlan kampányszlogenjéig?” – teszi fel az önkritikus kérdést Fricz Tamás.

A választ a neves történész, Szekfű Gyula legendás könyvcímével kezdi: „Azt hiszem, valahol utat tévesztettünk. Hogy hol? Nem tudom megmondani. Csak azt tudom, hogy egyszer, valahol a tudatos polgárok helyett ’muglikat’, ostoba nyárspolgárokat kezdtünk látni az állampolgárokban. Polgárok helyett alattvalók, demokratikus állampolgárok helyett kádári kispolgárokat kezdtünk magunk előtt látni” – adja meg a választ a szerző.

Fricz Tamás szerint ők a „a dolgozó nép okos gyülekezetében” akartak annak idején meghányni-vetni a közös ügyeiket, nem akarták felosztani a társadalmat egy, a tömegektől elszakadt elitre és egy masszára, a „hívekre”, akik mindig mindent kritikátlanul elfogadnak az elittől. 

„És ez valahol megszakadt, szétszakadt, elszakadt. Talán és főleg 2022 után. De lehet, hogy már előtte is. Talán a 2002-es, első váratlan vereségünk után, amelyből sokan sokféle következtetéseket vontak le. Talán már akkor voltak olyan személyek a Fideszben, akik úgy gondolták, hogy a nép az egy hálátlan csőcselék, akikre másképp nem lehet hatni, csak ha betömjük a szájukat kajával, bér- és nyugdíjemeléssel, s máris nyüszítve jönnek utánunk” - írja a politológus, aki szerint a választók „nem értettek meg bennünket, nem honoráltak minket az 1998–2002 közötti időszak valós eredményei miatt, hanem hagyták, hogy az MSZP az SZDSZ-szel együtt – ha hajszállal is, de – elvegye tőlünk a hatalmat”. 

„Az akkori döntéshozók, akik a Fideszben a fenti következtetést vonták le, nem értették meg, hogy a posztkommunisták akkor még integráltak voltak a társadalomban – akkor utoljára –, s a kilencvenéves nénik is elmentek szavazni, mert nem tudtak szakítani a múltjukkal” – írja Fricz, és hozzáteszi: akkor a valós eredményeket sem sikerült jól prezentálni a választópolgárok felé.

Majd így folytatja: „Ettől még nem lett volna szabad szakítani a polgári demokratikus Magyarország víziójával, a legszebb és legnemesebb vízióval, amit a Fidesz valaha kitermelt magából. Ettől a mi táborunk nem lett rosszabb, keresztény, nemzeti és polgári maradt – ahogyan jómagam a 2002 utáni sok száz vidéki előadásomon megtapasztalhattam. S szerencsére a polgári körök és talán a CÖF segítségével is egyben maradtunk, sőt, éppen a 2000-es, gyurcsányi szörnyűséges évek alatt tovább erősödtünk és hittünk abban, hogy ki tudjuk söpörni a posztkommunistákat”.

A fordulat meg is történt 2010-ben, maikor a Fidesznek még a régi választási rendszerben sikerült kétharmados többséget elérnie. Ez Fricz szerint óriási siker volt,

„s ekkor a teljes polgári Magyarország repesve várta, hogy most és itt, eljött az ideje a régi vízió megvalósításának. Minden megvan hozzá: erő, hatalom, pénz, nemzetközi kapcsolatok, tudás és politikai vezető.

És egy ideig mintha működött is volna a dolog: legalább 2022-ig emelkedő pályára került a nemzet, egyesek már Orbán-korszakról beszéltek, kulturális dominanciáról és polgári létről”.

A szerző szerint az utóbbi négy évben valami mégis megtört: fokozatosan eltűnt a polgári Magyarország, s helyette az újgazdagok, a szolidaritást hírből sem ismerő vadkapitalista „elit” vette át a hatalmat a háttérben, miközben a politikai elitünk a nemzetközi „meccseit” játszotta le és harcolta végig. 

„Belpolitikánkat fokozatosan ellepte a dudva és a muhar – az öncélú, taszító gőgösség és elitizmus. Le kell szögeznem így utólag is: a polgári Magyarország gondolata nem egy ’politikai termék’ – hanem a legfontosabb érték és cél a nemzeti-szuverenista oldal számára” – vonja meg a mérleget Fricz Tamás, aki úgy véli, lehet, hogy négy kormányzati ciklus után megbukni nem meglepő dolog. 

„Európában gyakorlatilag ez a természetes – négy ciklusnál tovább szinte senki nem uralkodott Európában (Luxemburgot leszámítva, de azt most hagyjuk). Még Helmut Kohl sem, akit 1998-ban úgy váltott le a Gerhard Schröder vezette baloldal, hogy igazából semmi komoly baj nem volt a német gazdasággal, társadalommal, politikával. Egyszerűen elkopott a kormányzása, s akkoriban én berlini ösztöndíjasként ott voltam, kérdezgettem is a kollégákat: miért kell távoznia Kohlnak? Azt hajtogatták: Kohlnak mennie kell, mert új hang kell, új ötletek, új víziók. Schröder finoman azt írta a molinókra: ’Danke Helmut – aber es reicht’ (Köszönjük Helmut, de ennyi elég volt.)” – emlékeztet a kilencvenes évek tapasztalatára.
A természetes elkopás politológiailag ismert jelensége mellett azonban a politológus elismeri, hogy „a mi nagy hibáink is kellettek ahhoz, hogy ekkora méretes zakót kapjon a Fidesz. Ez pedig az, amit eddig taglaltam: felnőttként, polgárként kellett volna kezelni az elmúlt években, s főleg az elmúlt kampányban a táborunkat és a bizonytalan szavazókat, de még a tiszás szimpatizánsokat is. Felnőttként kellett volna beszélni hozzájuk, őszintén, s nem szinte gyalázatosan primitív üzenetekkel lebutítani az embereket”.

Fricz Tamás összegzésnél megállapítja: „Az emberek nem ostobák, tudnak gondolkodni. Főleg, ha ennek megfelelően állunk szóba velük, s ezzel őket is megemeljük. Legyen ez egy örök tanulság”, majd hozzáteszi: „és még valami: mostanában rengetegen emlegetik a régi mondásomat, köztük még Magyar Péter is, és mások is, úgy fogalmazva, hogy Magyarország nem maradhat ’egy következmények nélküli ország’. Végre valóban legyen így! S akkor újra egy jobb, polgári Magyarország felé indulhatunk el” – zárja cikkét a jobboldali közösségben meghatározó hangú politológus.