Fiatal zseni: 14 éves fiú lesz Elon Musk űrkutatási vállalatának új programozója
Fiatal zseni: 14 éves fiú lesz Elon Musk űrkutatási vállalatának új programozója

Forrás: Youtube/ABC7 News Bay Area

2023. 06. 16.
Kairan Kuazi még csak 14 éves, de a napokban fog diplomázni, júliustól pedig a SpaceX legfiatalabb munkavállalója lesz.

Kuazi az egyik legfiatalabb amerikai, aki valaha diplomát szerzett az Egyesült Államokban. A napokban szerzi meg diplomáját a Santa Clara Egyetemen, ahol ő lesz az intézmény történetének legfiatalabb diplomása.

A bangladesi származású fiú szüleinek akkor tűnt fel, hogy kivételes képességekkel rendelkezhet, amikor már két évesen kerek mondatokban beszélt, az óvodában pedig az amerikai állami rádiót hallgatta, és az ott dolgozókkal és a társaival megvitatta a hallottakat.

Harmadik osztályosként elvégeztek nála egy IQ-tesztet, amelynek az eredménye azt mutatta, hogy az átlaghoz hasonlítva magasabb volt a fiú intelligenciahányadosa.

Kuazi unatkozott az iskolában, ezért a tanárai és a szülei úgy döntöttek, hogy az állami oktatás nem megfelelő számára, mert sokkal gyorsabban tudna haladni az anyaggal, ha más keretek között tanulhatna.

Beíratták inkább egy népfőiskolára, ahol már nemcsak tanuló volt, hanem oktató is, később pedig, 11 évesen a Santa Clara Egyetemen kezdett el tanulni informatika és mérnöki szakon.

Az Intel gyakornoki programjában is részt vett, ahol mesterségesintelligencia-kutatással foglalkozott. A fiú a felsőoktatásban érezte azt, hogy olyan dolgokat tanul, amik az ő szintjének megfelelőek, és jól is érezte magát az egyetemen.

A sokkal idősebb hallgatótársai néhány nap alatt megszokták, hogy Kuazi köztük van, és sokan össze is barátkoztak vele.

A SpaceX, Elon Musk műholdakkal foglalkozó vállalata már fel is vette Kuazit egy állásinterjút követően. A fiú a műholdakkal foglalkozó Starlinknél fog dolgozni programozóként.

Kuazi szerint az igazi változást az ő esetében az hozta meg, hogy felvették a népfőiskolára, illetve az Intel gyakornoki programjába bekerülhetett.

A fiú azt reméli, hogy a vezetőknek sikerül túllépniük „az előítéleteken és a tévhiteken”, és több lehetőséget kaphatnak a jövőben a hasonló fiatal tehetségek, hogy a felsőoktatásban tanuljanak, illetve dolgozni kezdjenek.

(Guardian / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!