Fejenként 27 ezer forintnyi euróért árulták el diákjai a lefejezett francia tanárt
Előállították a terroristával kapcsolatban álló diákokat
Fejenként 27 ezer forintnyi euróért árulták el diákjai a lefejezett francia tanárt

Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

2020. 10. 20.
Tizenötre emelkedett a hatalmas felháborodást kiváltó francia tanárgyilkosság ügyében őrizetbe vettek száma: hétfőn előállították a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine település középiskolájának azon négy diákját is, akik pénzért cserébe megmutatták a csecsen támadónak azt a célpontnak kiszemelt történelemtanárt, akit azért fejezett le, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a tanulóknak.

A tájékoztatás szerint az orosz állampolgárságú, 2002-ben Moszkvában született, Franciaországba a szüleivel nyolcévesen érkező és menekültstátuszt kapó csecsen támadó, Abdoullakh Anzorov háromszáz eurót osztott szét a diákok között.

A parkolóban várta meg a tanárt

Az iszlamista a BFM hírtelevízió értesülése szerint azt mondta a tanulóknak, hogy videófelvételt akar készíteni Samuel Patyval, azt remélve, hogy az bocsánatot kér az "istenkáromlásért". Anzorov az iskola parkolójában várta meg, hogy a diákok felé irányítsák a tanárt. A tanulókat azért vették őrizetbe, hogy megállapítsák, mit tudtak a készülő merényletről.

Rajtuk kívül előállítottak egy olyan ember is, akit korábban már elítéltek terrorizmussal kapcsolatos cselekmény miatt. Ez a személy bevallotta, hogy kapcsolatban állt az elkövetővel.

A pénteki kegyetlen merényletet követően korábban már tíz embert vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban, az elkövető szüleit, nagyapját, öccsét, két barátját, akik a támadás helyszínére gépkocsival szállították, a tanár egyik tanítványának az apját, aki néhány nappal ezelőtt feljelentést tett a tanár ellen,

egy hatóságok által iszlamistaként nyilvántartott embert, aki a közösségi oldalakon felhívást tett közzé a tanár ellen istenkáromlás miatt, és annak feleségét.

Hírhedt iszlamista fia is az osztályba járt

Gérard Darmanin belügyminiszter a megölt tanár egyik tanítványának apját és az ismert iszlamista prédikátort, Abdelhakim Sefriouit azzal vádolta, hogy ők hirdetettek fatvát, azaz halálos ítéletet istenkáromlás miatt a Párizstól ötven kilométerre, Conflans Saint-Honorine-ban található iskola oktatója ellen, amiért Mohamed-karikatúrákat mutatott a szólásszabadságról tartott óráján. A két férfi egy héttel ezelőtt kampányt indított az interneten a tanár lejáratására, s a felhívásokat több százan továbbították. Mindkét férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Igazságügyi források szerint a támadó a közösségi oldalakon néhány nappal ezelőtt közvetlenül felvette a kapcsolatot az apával. A nyomozók azt szeretnék megtudni, hogy az apa és a prédikátor tudtak-e arról, hogy a csecsen iszlamista merényletet készít elő.

A támadó előállított családtagjai a nyomozóknak elmondták:

Anzorov az elmúlt egy évben radikalizálódott. Megemlítette szüleinek a Conflans-i középiskolai vitát, amiről az interneten olvasott, de állítólag a merénylettervéről nem beszélt.

Pár hete egy pakisztáni támadott hentesbárddal újságírókra

Emmanuel Macron hétfőn fogadta a megölt tanár hozzátartozóit a hivatalában, akikkel megállapodott abban, hogy szerdai este a "tudás templomaként, a francia egyetemi oktatás jelképes helyeként, a francia szellem bölcsőjeként" számon tartott párizsi Sorbonne egyetemen rendezik meg Samuel Paty emlékére a nemzeti gyászszertartást.

A gyilkosság mélyen megrázta a francia közvéleményt, amely még élesen emlékezik a Mohamed prófétát képrajzokon ábrázoló Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében öt éve történt mészárlásra.

Három héten belül ez már a második terrorista indíttatású támadás Franciaországban, amely a Mohamed-karikatúrákhoz köthető. A múlt hónapban letartóztattak egy 25 éves pakisztáni férfit, aki egy hentesbárddal megsebesített két embert a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap volt párizsi szerkesztőségének közelében. A férfi az újraközölt Mohamed-karikatúrák miatt azt vette a fejébe, hogy felgyújtja a vicclap szerkesztőségét.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!