EU-Csúcs: sikerült megegyezni a mentőcsomagról
Orbán Viktor szerint Magyarország és Lengyelország sikeresen megvédte nemzeti büszkeségét
EU-Csúcs: sikerült megegyezni a mentőcsomagról

Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki miniszterelnökök(Forrás: Shutterstock/Puzzlepix)

2020. 07. 21.
Az uniós tagállamok vezetői elfogadták a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló keretköltségvetést és a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságok helyreállítását célzó pénzügyi csomagot - jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke kedd hajnali Twitter-üzenetében.

Az elnök kiemelte, hogy

"első alkalommal van egyértelmű kapocs a pénzügyi források és a jogállamisággal kapcsolatos feltételek között, mivel a csúcson kiderült, hogy a tagállamok többsége ragaszkodik ehhez".

 

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy az unió bebizonyította: képes időben, hatékonyan cselekedni, és a végső megállapodás megérte a több mint 90 órányi nehéz tárgyalást.Hangsúlyozta, hogy Európa a zöld célkitűzések és a digitalizáció fényében épül újjá.

"A tagállamok végre nem a kormányközi megoldást választották, hanem az Európai Bizottságot ruházták fel a helyreállítás végrehajtásával"

 

Emmanuel Macron francia elnök történelminek nevezte a kedd reggeli egyezséget, amelyet nehéz tanácskozások után sikerült elérnie a tagállami vezetőknek.

Angela Merkel német kancellár a francia elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy

"nem volt könnyű a sok különböző álláspontot összehangolni, de a lényeg hogy sikerült".

 

Mark Rutte holland miniszterelnök azt mondta, hogy nem elégedetlen a megállapodással, de nem mondaná, hogy történelmi jelentőségű lenne. Üdvözölte, továbbá, hogy az elfogadott szövegbe beépült a vészfékmechanizmus, amely bármely országot feljogosítja, hogy vitát kezdeményezzen az Európai Tanácsban, abban az esetben, ha meglátása szerint egy másik tagország nem a "megfelelő módon" hajtja végre az uniós források kiosztásához rendelt reformprogramokat.

orban morawieczki
Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki miniszterelnökök  MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Magyarországnak és Lengyelországnak nemcsak komoly pénzösszegeket sikerült szereznie, hanem megvédte nemzeti büszkeségét az európai uniós csúcson – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a döntés kapcsán.

A Lengyelország brüsszeli uniós nagykövetségén Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján a kormányfő azt mondta, a két országnak sikerült egyértelművé tennie: azok részéről, akik örökölték a jogállamiságot, elfogadhatatlan, hogy kioktassák és kritizálják azokat a szabadságharcos népeket, amelyek nagyon nehéz időket éltek meg és sokat tettek a kommunista rezsim ellen.

Minden kísérletet, amely össze kívánt volna kapcsolni két rendkívül fontos kérdést, az uniós pénzeket és a jogállamiságot, sikerrel visszautasítottunk, és ezzel összefüggésben egy teljesen új mechanizmus létrehozását szorgalmaztuk.

 

Az említett törekvések megtörése siker úgy Magyarország, mint Lengyelország számára - közölte. Hozzátette, Magyarország álláspontja szerint a két témát külön kell kezelni, és ezt sikerült elérni a megbeszélések folyamán.

A gigahitel részletei

A 2021-2027 közötti EU-s költségvetés keretösszege 1074 milliárd euró maradt 2018-as árak mellett, a 750 milliárd eurós helyreállítási csomag szerkezetén és a kiadási célokhoz rendelt keretösszegeken jelentősen változtattak.

Az alku értelmében a 750 milliárd euróból nem 500 milliárd, hanem 390 milliárd eurót folyósítanak vissza nem térítendő támogatások formájában az uniós gazdaságok fellendítésére, 250 milliárd euró helyett pedig 360 milliárd eurót szánnak kedvezményes kamatozású hitelekre.

A koronavírus-járvány okozta válság utáni gazdasági helyreállítást és az ellenállóképesség erősítését segítő pénzügyi eszköz (RRF) keretösszegét 560 milliárdról 672,5 milliárd euróra emelte az Európai Tanács, miközben a vidékfejlesztési támogatásokra korában szánt 15 milliárd eurót a felére, az egészségügyre szánt keretet pedig nullára csökkentette.

Jelentősen csökkentették a kutatási és innovációs, valamint a digitális átállást segítő programok számára elkülönített összegeket. Kevesebb jut a tagországok szénmentes gazdaságra való átállását és a zöld beruházások felgyorsítását segítő keretbe is. A hosszú távú költségvetés és a helyreállítási alap 30 százalékát azonban az éghajlatváltozással összefüggő fellépésekre kell fordítani.

Az elfogadott megállapodás megemelte a "takarékos négyeknek" - Ausztria, Hollandia, Svédország, Dánia - és Németországnak járó költségvetési visszatérítés összegét.

Merkel, Macron
Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő, Forrás: Shutterstock/Puzzlepix

A csúcstalálkozó egyik legtöbb vitát kiváltó kérdésével, az ÚjNemzedékEU (NextGenerationEU) névre keresztelt helyreállítási alapból származó összegek elosztásával és ellenőrzésével kapcsolatban abban állapodtak meg az uniós vezetők, hogy az Európai Bizottságnak határozatot kell elfogadnia a vonatkozó célok "kielégítő teljesítésének értékeléséről és a kifizetések jóváhagyásáról".

Amennyiben egy vagy több tagállam úgy ítéli meg, hogy súlyos eltérések mutatkoznak a meghatározott céloktól, kérhetik az Európai Tanács elnökét, hogy az ügyet utalja a tanács elé. Egy ilyen ügy megtárgyalása nem haladhatja meg a három hónapot.

A megállapodás az uniós pénzek kifizetésével összefüggő politikai feltételekkel összefüggésben "arányos intézkedések meghozatalát" helyezi kilátásba az uniós források nem megfelelő felhasználása vagy az uniós értékek tiszteletben tartásának elmaradása esetén. A tanácsnak minősített többséggel jóváhagyott bármiféle eljárást objektív módon, hátrányos megkülönböztetéstől mentesen, a tagállamok egyenlő bánásmódjának elvét tiszteletben tartva, pártatlan és bizonyítékokon alapuló megközelítés alapján kell lefolytatni.

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!