Észak-Korea törvénybe foglalta: az ország nukleáris hatalom - Kim Dzsongun szerint nincs visszaút
Mást is rögzít az új jogszabály
Észak-Korea törvénybe foglalta: az ország nukleáris hatalom - Kim Dzsongun szerint nincs visszaút

Forrás: Youtube/Guardian News

2022. 09. 09.
Észak-Korea állami hírügynöksége szerint a kommunista rezsim új törvényt fogadott el, mely „nukleáris fegyverekkel rendelkező államnak” nyilvánította az országot. Kim Dzsongun is megszólalt a fejlemények kapcsán.

A friss jogszabály azt is rögzíti, hogy az ország védelme érdekében megelőző nukleáris csapást alkalmazhat az ellenséggel szemben.

A diktátor elmondta, hogy a döntés „visszafordíthatatlan”, és kizárta annak lehetőségét, hogy tárgyalásokat folytassanak az nukleáris leszerelésről.

Az utóbbi években - az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait áthágva - intenzív katonai fejlesztéseket hajtott végre Észak-Korea, hogy elrettentse szomszédjait, és üzenjen a nagyhatalmaknak.

Az ország nagy hatótávolságú rakétakilövéseket és több nukleáris kísérletet hajtott végre még 2019-ben, miután Donald Trump akkori amerikai elnökkel két csúcstalálkozón is részt vett. A két állam közti tárgyalások viszont azóta elakadtak.

A bénító szankciók ellenére 2006 és 2017 között Phenjan összesen hat nukleáris kísérletet hajtott végre.

(BBC/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!