Erotikus regénye miatt támadják a francia pénzügyminisztert, miközben a gazdaság hanyatlik
Egy másik miniszter pedig a Playboy-szereplése miatt okozott botrányt
Erotikus regénye miatt támadják a francia pénzügyminisztert, miközben a gazdaság hanyatlik

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2023. 05. 02.
Számos francia lap beszámolt róla, hogy Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter új regényében egészen szókimondó szexjelenet is olvasható. Ám a merész írói vénát a francia közvélemény nem igazán díjazza, tekintve, hogy Franciaország hitelminősítése épp az imént csökkent a gazdasági helyzet miatt, miközben az utcán még mindig tízezrek tüntetnek a kormányzati intézkedések miatt. 

A pénzügyminiszter azzal védekezett, hogy a "személyes egyensúlya" miatt írogat időnként. Le Maire-t egyébként még Macron nevezte ki pénzügyminiszternek 2017-ben, sokak szerint ő az egyik arca az elnök nyugdíjreformjának. A márciusban kezdődő időnként erőszakba torkolló tüntetések egyelőre nem csillapodnak, és az ehhez hasonló privát botrányok tovább borzolják a kedélyeket.

 

Le Maire legújabb regénye az American Fugue címet viseli, ez már az ötödik ilyen műve a miniszternek a hivatalba lépése óta, és összességében pedig a tizenkettedik. 

A közösségi oldalakon közzétett oldalakról az AFP hírügynökség úgy számolt be, hogy azok "lélegzetelállítóan erotikus részek."

(France24)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!