Ennyi volt: Elutasították a magyar gyorskorcsolyázók óvását
Ennyi volt: Elutasították a magyar gyorskorcsolyázók óvását

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2022. 02. 08.
Elutasították kedden a magyarok óvását, így rövidpályás gyorskorcsolyában nem változott a férfi 1000 méteres döntő végeredménye a pekingi téli olimpián, azaz a célvonalon elsőként áthaladó Liu Shaolin Sándort kizárták, míg Liu Shaoang a kínai Zsen Ce-vej és Li Ven-lung mögött bronzérmes lett.

Erről Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere tájékoztatta az MTI-t, miután megkapta az ügyben eljáró bizottság döntését. A sportvezető elmondása szerint a döntőbíró jelezte, visszanézték a vitatott eseteket, de ugyanarra hivatkozva utasították el az óvást, ami alapján hétfőn kizárták Liu Shaolint. A zsűri szerint a magyar versenyző kétszer is szabálytalankodott a hétfői fináléban, ezért sárga lapot kapott, azaz nemcsak a fináléból, hanem a teljes 1000 méteres versenyből diszkvalifikálták. 

"Várható volt, ugyanarra hivatkoztak most, mint előző nap. Arra volt már példa, hogy sárga lapot visszavontak, de most még ezt sem tették"

- tette hozzá Bánhidi, akit nem lepett meg a döntés, mert az szerinte lavinát indítana el, ugyanakkor abban bízik, hogy az óvás hatására talán később, hasonlóan nehéz szituációban majd eszébe jut a bíróknak, hogy a magyar csapat a végsőkig harcol az igazságért és a versenyzőiért.

Bánhidi Ákos még az óvás hétfő esti benyújtásakor elmondta, az ilyen beadványoknak nagy foganatja nem szokott lenni, de az illetékesek legalább látják, hogy az edzők nemcsak bábuk, hanem cselekvő emberek.

"Nem tartjuk igazságosnak a döntést, egy aranyérmet vettek le Liu Shaolin nyakából, ezt nem könnyű megemészteni. Így testvére sem tud örülni a bronzéremnek. Úgy érezzük, picit lejt a hazai pálya. Borzasztó és elkeserítő"

- fogalmazott akkor Bánhidi.

Ráállították Liu Shaolinra

A fináléban három hazai versenyző és a két Liu testvér - akiknek édesapjuk kínai - csatázott. Bánhidi szerint már az első rajtnál látni lehetett, hogy az egyik hazai versenyzőt külön ráállították Liu Shaolinra, de ezért nem ítéltek semmit.

Az új rajtnál a kínaiak ismét megpróbálták "bezárni" a két magyart. Volt lökdösődés is, ebben Liu Shaoang leszakadt - akárcsak a négy éve 500 méteren győztes Vu Ta-csing -, és már nem erőltette a felzárkózást. A hajrára Li Ven-lung is elfáradt, így Liu Shaolin és Zsen Ce-vej küzdött az aranyért, amikor a magyar élre állt, volt egy kisebb ütközésük, de úgynevezett "kölcsönös felelősségnek" tűnt.

A célegyenesbe fordulva a kínai két kézzel húzta vissza Liu Shaolint, aki így is elsőként haladt át a célvonalon. A zsűri aztán mindkét esetben a magyarok világklasszisát látta szabálytalannak, így nemcsak a futamból zárták ki, hanem sárga lappal a teljes mezőny végére sorolták.

Liu Shaoang, aki negyedikként korcsolyázott a célba, bátyja kizárása miatt bronzérmessé lépett elő, amivel megszerezte Magyarország első egyéni dobogós helyezését a téli olimpiák történetében.

"Fel fognak állni"

Bánhidi Ákos szerint ugyanakkor a versenyzők túlteszik magukat a döntőben történteken, fel fognak állni az 1500 méteres szám szerdai futamaira.

"Önmagában hatalmas eredmény, hogy van már két bronzérmünk Pekingben, ez nagyszerű dolog, mert Magyarország még egyetlen téli olimpián sem tudott egynél több érmet szerezni. Ezzel együtt van bennünk hiányérzet, nem véletlenül óvtunk az 1000 méteres döntő után, nem tartottuk igazságosnak Liu Shaolin kizárását"

- mondta az MTI-nek Bánhidi. A szakember hangsúlyozta azt is, versenyzőinek van elég tapasztalata ahhoz, hogy kezelni tudják az egyszer fenn, egyszer lenn érzést. "Ezek a fiúk önmagukat állítják fel, önmagukat erősítik. Van még négy versenynap, van még mit kaszálni, és tudnak is majd, hiszen jó állapotban vannak" - tette hozzá Bánhidi.

"Azt maguktól is tudják, hogy van még feladatuk, ezzel nem is kell nekünk, edzőknek törődni. Sokkal inkább a történtek lelki oldalával. A versenyzőkkel folyton éreztetjük ebben a helyzetben is, hogy velük vagyunk, szeretjük őket, és mindenben kiállunk mellettük." 

Bánhidi kiemelte, a fiúk folyton győzni mennek fel a jégre, ezért is vannak olykor érzelmileg felpörögve, hiszen van erejük ahhoz, hogy mindenkit túlszárnyaljanak.

"A nap, amikor majdnem olimpiai bajnok lettem"

A finálét követően érthetően feldúlt volt, így nem nyilatkozott, Liu Shaolin Sándor később azonban a közösségi médiában osztotta meg gondolatait.

"A nap, amikor majdnem olimpiai bajnok lettem" - ezzel a mondattal kezdett a magyar versenyző, aki ugyan első lett a fináléban, utólag azonban kettős szabálytalanság miatt kizárták és a teljes mezőny végére sorolták. 

"Edzettem és szenvedtem, mentálisan és fizikálisan az elmúlt négy évben, sőt, mióta 2005-ben elkezdtem korcsolyázni. Sajnálom, hogy nem sikerült azt az eredményt elérnünk, amit mindannyian akartunk. Nehéz nap volt, mindent beleadtam, semmit sem tennék másképp"

- olvasható az angol nyelvű Instagram-bejegyzésben. A 26 éves, négy éve Phjongcshangban a férfi váltóval aranyérmes, a kínai fővárosban a vegyesváltó tagjaként harmadik versenyző hozzátette, a rövidpályás gyorskorcsolya egy gyönyörű sportág, melyet továbbra is imád, egyúttal gratulált barátjának, a győztes Zsen Ce-vejnek. Megjegyezte, a továbbiakban is keményen edz és harcol majd, szurkolóitól pedig további támogatást kér.

Szerdán folytatják

A rövidpályás gyorskorcsolya versenyei szerdán a férfi 1500 méterrel folytatódnak a Liu fivérekkel és Krueger John-Henryvel, ebben a számban érmeket is osztanak. Emellett a női 1000 méter selejtezőjében Jászapáti Petra és Kónya Zsófia áll rajthoz, míg a női váltó elődöntőjében nem lesz magyar érdekeltség.

(Hetek / MTI)

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!