Egyre több német katona kéri, hogy ne küldjék háborús övezetbe
Nem akarnak részt venni az orosz-ukrán háborúban
Egyre több német katona kéri, hogy ne küldjék háborús övezetbe

Illusztráció.( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2023. 01. 06.
Jelentősen megnőtt tavaly azoknak a német katonáknak a száma, akik kérvényezték, hogy ne küldjék őket háborúba.

Csaknem ezer katona nyújtott be kérelmet tavaly, hogy ne kelljen háborús övezetbe mennie, amely jelentős növekedést jelent 2021-ben képest, amikor mindössze 201 ilyen kérvényt adtak be a családügyi minisztérium adatai szerint.

A német haderőben 183 ezren szolgálnak, vagyis kevesebb, mint a katonák egy százaléka nem akar háborúba menni, de egy jelentés szerint az orosz-ukrán háború és az Oroszországgal kapcsolatos feszültségek miatt egyre többen érezik úgy, hogy ki szeretnének maradni az összecsapásokból.

2011-ig hadkötelezettség volt Németországban, ekkor vált lehetővé, hogy lelkiismereti alapon vagy más okból kérvényezhessék a katonák, hogy ne küldjék őket harcoló alakulatokhoz, vagy azt is megtehették, hogy polgári szolgálatot lássanak el.

A Bundeswehrbe felszerelt újoncok már nem kérhetik a polgári szolgálatot, de azt igen, hogy ne küldjék őket háborús övezetbe.

Azok a katonák, akik ebben a labilis biztonsági helyzetben arra a következtetésre jutnak, hogy nem akarnak emberekre lőni, és megölni másokat vagy megcsonkítani másokat, azoknak meg kellene könnyíteni, hogy leszereljenek a hadseregből”

- vélekedik a lelkiismereti okokból szolgálatot megtagadókat és pacifistákat képviselő német szervezet szóvivője.

Németország NATO-tagállamként támogatja Ukrajnát, de a katonái nem harcolnak az országban. Az elmúlt években azonban a német haderő máshol aktívan részt vett háborúban: Afganisztánban például az amerikai kivonulásig a második legjelentősebb szereplője volt a nyugati koalíciós erőknek, és gyakran mennek békefenntartóként német katonák háborús övezetekbe.

(Deutsche Welle / Hetek)

25 éve együtt - A Hetek jubileumi előfizetői akciójában a fődíj egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!